Ron DeSantis ezen a héten írt alá egy törvényjavaslatot, amely az autógyártókat márkakereskedések igénybevételére kötelezi, vagyis megtiltja nekik, hogy közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsenek Florida államban, ehelyett megköveteli, hogy franchise márkakereskedésekre támaszkodjanak, akik szintén leveszik ebből a maguk hasznát, csakúgy mint a floridai költségvetés.
Musk megint jól járt
A jogszabályokban azonban kedvez az elektromos autókat gyártó cégeknek, mint például Elon Musk Teslája, melyek továbbra is közvetlenül értékesíthetnek ügyfeleiknek anélkül, hogy márkakereskedést kellene igénybe venniük – számolt be róla az Insider.
A szakértők szerint ez az engedékenység nem véletlen annak tükrében, hogy Elon Musk, aki szintén tulajdonosa a Twitternek, a múlt hónapban DeSantis elnökválasztási kampányának elindításával kampányolt a közösségi oldalon.
A floridai kormányzó dicséretben részesítette Muskot, akit „a szólásszabadság szószólójának” nevezett, és megköszönte neki, hogy milliárdokat fizetett ki a Twitter megvásárlására.
Starlink szolgáltatások
A DeSantis kormánya tavaly megállapodást kötött Musk SpaceX-cégével is, hogy Starlink műholdas szolgáltatásokat hozzon létre Florida délnyugati részén, amelyet az Ian hurrikán sújtott.
Musk eközben nyilvánosan támogatta DeSantis 2024-es pályázatát, és egy tweetben azt írta, hogy Donald Trump volt elnök – aki jelenleg vezet a republikánus elnökjelöltek között – túl öreg a 2024-es induláshoz, és DeSantis „könnyen nyerne” Joe Biden elnökkel szemben.
Kiütheti a nyeregből Trumpot Florida kormányzója?
Sajtóinformációk szerint jövő héten hivatalossá válhat, hogy Ron DeSantis floridai kormányzó is ringbe száll a republikánus elnökjelöltségért. A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump egyelőre sokkal népszerűbb nála, Ron DeSantis azonban még nem indította el kampányát. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Cellában várja sorsát a zöldségmaffia - nagyban gyártották a számlát a Nagybanin

Hamarosan újabb pazar látvány fogadja a budai várba látogatókat

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük
