A légitársaság előzetes információ szerint a felszállásra készülő repülőgép az érkező repülőgép törzsével érintkezett. Az incidensről videofelvétel is készült, amelyen az látszik, hogy az egyik repülőgép szárnya megsérült.
Mindkét repülőgépet az Endeavor Air, a Delta leányvállalata üzemeltette. Az ütközés helyi idő szerint este 9 órakor történt. A Virginiába tartó repülőgépen 28, míg a másikon 57 utas volt – írja a Business Insider.
A Delta közleményében tudatta, hogy egyetlen utas sem sérült meg, azonban az egyik légiutas-kísérő könnyű sérülés szenvedett, amelyet mentősök kezeltek.
Az utasokat busszal szállították vissza a terminálra, valamint étellel és itallal is ellátták őket, emellett étkeztetést és szállást is biztosítottak a számukra, valamint új foglalást. A légitársaság kijelentette, az eset kivizsgálásában mindenben együttműködik a hatóságokkal.
Márciusban az amerikai légierő egyik gépe majdnem összeütközött a Delta egyik gépével Washingtonban. Ennél is korábban azonban egy sokkal súlyosabb eset történt ugyanezen a repülőtéren: januárban egy American Airlines járat ütközött össze egy Black Hawk helikopterrel, melynek során 67-en életüket vesztették.
Átvágta két repülőtársaság az utasokat, de most mehetnek a bíróságra
Azt állította a Delta Airlines és a United Airlines, hogy plusz pénzért ablak melletti üléseket lehet foglalni, csakhogy azok az ablakok nem léteztek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban