Több ezer háztartás volt péntek délután áram nélkül Csehországban az országon átvonuló rendkívül erős viharok következtében – idézi Sona Holingerovát, a legnagyobb energiaszolgáltató, a CEZ csoport szóvivőjét az MTI.
Az éjjeli és a délelőtti esős szélviharok sebessége néhány helyen az óránkénti száz kilométert is elérte. Több helyen jeges eső esett, amely nagy károkat okozott a mezőgazdasági termésben. Közép-Morvaországból arról számoltak be, hogy azt ott lehullott jégdarabok átlagos mérete több helyen is meghaladta a három centimétert.
A CEZ Distribuce társaság péntekre virradóra több mintegy 22 ezer áram nélkül maradt ügyfelet tartott nyilván, elsősorban Csehország délnyugati régióiban és Észak-Morvaországban.
Komoly problémát okoz, hogy tíznél több helyen megrongálódtak a nagyfeszültségű távvezetékek is, elsősorban a kidőlt fák következtében. A viharkárok értéke 5 és 10 millió korona (nagyjából 81,5 és 163 millió forint) között mozog – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, hogy a megrongálódott vezetékek többségét a nap folyamán sikerült kijavítani.
Az EG.D, – amely a kisebb szolgáltatók közé tartozik – péntek délben mintegy ezer áram nélküli háztartást tartott nyilván, de a vállalat azt ígérte, hogy az esti órákig helyreállítják a szolgáltatást. A meteorológiai előrejelzések szerint az esővel kísért szélviharos időjárás a hét végén is folytatódik és elsősorban Morvaországban, a szlovák határ mentén kell rossz időre számítani.
Mint megírtuk, április végén az elmúlt évek legsúlyosabb áramszünete sújtotta Európát. A spanyolországi áramkimaradás több mint másfél milliárd eurós gazdasági kárt okozott a mediterrán országnak, ráadásul egy hibás áramfejlesztőből szivárgó szén-monoxid több halálos áldozatot is követelt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot