Csehország kormányfőjének közösségi média fiókja ma reggel közzétett néhány igen érdekes bejegyzést, melyek, mint utólag kiderült, nem tőle származtak – jelent meg a Brno Daily-n. Az X-en többek között arról írt, hogy orosz erők támadtak meg cseh katonákat Kalinyingrád közelében, és erős válaszlépéseket tervez a kormány az amerikai vámok kapcsán. Utóbb kiderült, hogy ismeretlenek feltörték Petr Fiala fiókját, majd használták is azt.
A posztokat azóta eltávolították, délután pedig maga a miniszterelnök írta ki szintén az X-re, hogy a támadás külföldről érkezett.
Aktívan együttműködünk a cseh rendőrséggel az eset kivizsgálása és az elkövetők azonosítása érdekében
– mondta Petr Fiala. Pártjának szóvivője, Jakub Skyva szerint a kormányfő fiókja kétszintes azonosítással és egyéb fejlett biztonsági jellemzőkkel volt ellátva. A rendőrség még vizsgálja, hogy bűncselekmény történt-e.
A hamis bejegyzéseket cseh és angol nyelven tették közzé, és a kormánykoalíció közösségi oldalán is megjelentek. Helyesírási hibákat nem tartalmaztak, azonban mindegyikben élő videó szerepelt, bár egyetlen állóképpel, hang nélkül.
2023-ban a Kormányzati Hivatal és más állami intézmények weboldalát, tavaly pedig a Munkaügyi és a Szociális Ügyek Minisztériumának honlapját támadták meg hekkerek.
Meglépte Musk: eladta az X-et, nem meglepő a vevő
Elon Muskot hiába éri gyakran az a vád, hogy kormányzati szereplőként nem foglalkozik eleget a cégeivel, a világ leggazdagabb embere most olyat lépett, amely megkönnyíti a helyzetét. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán