A véletlenszerű ellenőrzések november 22-ig folytatódnak – közölte Vít Rakusan cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter az X közösségi oldalon.
Az október elején bevezetett intézkedések eredetileg november másodikáig voltak érvényben.
Csehország Lengyelországgal és Ausztriával egyeztetve október 4-én vezetett be ellenőrzéseket a szlovák határon a megnövekedett migrációs nyomásra hivatkozva.
Amíg ténylegesen nem fog működni a külső schengeni határok védelme, az illegális migráció következményeit kénytelenek leszünk megoldani a belső határokon
– írta Vít Rakusan.
A miniszter egy hete – azóta, hogy Németország bejelentette a cseh határ védelmének meghosszabbítását – jelezte a cseh-szlovák határ ellenőrzésének várható meghosszabbítását.
A Csehországba tartó illegális bevándorlók megnövekedett száma miatt a prágai kormány tavaly szeptember végétől idén februárig egyszer már elrendelte a szlovák határszakasz fokozott védelmét, ami komoly bírálatokat váltott ki Pozsonyban.
A cseh hatóságok szerint a jelenlegi helyzet jobb, mint a tavalyi, és az ellenőrzések fenntartására elsősorban a környező országok intézkedései miatt van szükség.
(via MTI)
„Jó, hogy végre ellenőrzünk, de lehet, hogy túl későn” – szigorítanak a határokon a németek
Feltartóztatnák az embercsempészettel járó illegális migrációt, ezért a németek szigorítják a határellenőrzéseket több ország irányából. Ezzel a szövetségi kormány ráléphet arra az útra, amelyet a polgárok évek óta várnak: olyan migrációs politikára válthatnak, amely bizalmat teremt azzal, hogy gátat vet a terroristák beáramlásának. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás