A szezonális influenza váratlanul komolyabb mutációkon esett át a nyár folyamán, emiatt jobban kijátssza az immunrendszert, és már egy hónappal hamarabb kezdetét vette az időszakos járvány az Egyesült Királyságban. A történelmi tapasztalatok alapján ez egy súlyosabb típusú influenza.
Ennek megfelelően az angliai Országos Egészségügyi Szolgálat SOS influenzaoltásra adott ki figyelmeztetést, mivel egyre nagyobb az esélye annak, hogy brutális télnek néznek elébe a britek – írja a BBC.
Szakértők véleménye szerint nem lenne meglepő, hogyha ez lenne a legrosszabb influenzaszezon az elmúlt tíz évben.
A tudósok folyamatosan monitorozzák az influenzavírusok evolúcióját, mivel azok, más vírusokhoz hasonlóan, folyamatosan mutálódnak, ezért kell minden évben frissíteni a szezonális influenza elleni védőoltást.
A legtöbbször a vírus kisebb változásokkal kezd el terjedni, időnként azonban váratlanul jelentős mutációk következnek be. Ez történt most a H3N2 törzzsel a nyári hónapokban.
A lapnak nyilatkozó egyik professzor szerint ez a variáns szinte biztosan el fogja söpörni a világot.
A mutációk pontos hatása még vizsgálat tárgyát képezi, de valószínűleg segítenek a vírusnak elkerülni az immunitást, amelyet évek óta tartó influenzafertőzések és oltások révén sikerült felépíteni.
Ez a vírus tarol, míg az influenza csendben lapul
A legfrissebb szennyvízből kinyert adatok is azt mutatják, hogy terjed a Covid az országban, bár sok helyen stagnált az örökítőanyag koncentrációja, több nagyvárosban emelkedik a fertőzések száma.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről