Összeomlott a Drezda belvárosában lévő Carola híd egy darabja szerdán kora reggel – közölték a helyi hatóságok.
A híd egyike a Drezdában az Elba folyón átívelő négy hídnak, és az eset hatalmas közlekedési és infrastrukturális káoszt okoz a kelet-németországi városban.
A korai időpont miatt senki sem tartózkodott a hídon, amikor a baleset bekövetkezett, így senki sem sérült meg. Ugyanakkor az összeomlott híd kulcsfontosságú a helyi közlekedésben, ezért mind az autóforgalmat, mind a hajóforgalmat jelentősen korlátozni kellett Drezdában. A híd körüli utcákat is érintette az összeomlás.
A hídon ráadásul két villamosvonal is áthaladt. Az utolsó villamos mindössze 18 perccel a 3 óra 08 perckor bekövetkezett összeomlás előtt ment át a hídon.
A hídomlás két nagy távfűtési csövet is átszakított, így a melegvíz-ellátás teljesen leállt Drezdában, amely 560 ezer fős lakosságával Németország 12. legnagyobb városa.
Az eredetleg 1895-ben készült Carola hidat a második világháború vége felé robbantották fel, hogy megpróbálják feltartóztatni a közeledő szovjet hadsereget. Az újjáépítésre 1967 és 1971 között került sor, majd a felújítása 2019 és 2021 között zajlott.
Az összeomlás okát egyelőre nem állapították meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismét meglepi a világot Venezuela
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél