Felfüggesztették a Marco Rubio és orosz kollégája, Szergej Lavrov közötti találkozót. Egyes források szerint a két külügyminiszternek eltérő elvárásai voltak az ukrajnai orosz invázió lehetséges befejezésével kapcsolatban – írta a CNN. Az sem világos, hogy Lavrov és Rubio közötti előzetes találkozó milyen hatása lesz a várhatóan Budapesten megrendezésre kerülő Trump-Putyin csúcstalálkozóra. Donald Trump reményei azonban egy gyors második csúcstalálkozóra Putyinnal most megrekedhetnek, mivel a két külügyminiszter előzetes találkozóját sem tűzték egyelőre napirendre.
Rubio és Lavrov hétfőn telefonon megvitatták a következő lépéseket a múlt heti, az ukrajnai konfliktus lehetséges lezárásáról szóló elnöki telefonhívásuk folytatásaként – áll az amerikai külügyminisztérium rövid közleményében. Rubio hangsúlyozta a közelgő találkozók fontosságát, mert ez lehetőség Moszkva és Washington számára az együttműködésre az orosz-ukrán háború tartós megoldásának előmozdítása érdekében.
Kapcsolódó
Míg a Kreml konstruktív megbeszélésnek nevezte a hívást, egy az ügyhöz közel álló forrás azt mondta, hogy az amerikai tisztviselők úgy érezték, hogy az oroszok nem tesznek meg mindent maximálisan a háború lezárásáért, és Rubio egyelőre valószínűleg nem fogja javasolni a Putyin-Trump találkozót, de ő maga és Lavrov ezen a héten újra beszélhetnek.
Több mint két hónap telt el azóta, hogy Trump utoljára személyesen találkozott Putyinnal az alaszkai Anchorage-ban. A közel három órán át tartó találkozó akkor megállapodás nélkül ért véget. Trump azóta nyilvánosan felszólította Kijevet és Moszkvát, hogy „azonnal állítsa le a háborút”. Álljatok meg a frontvonalnál, és mindkét fél menjen haza a családjához - fogalmazott az amerikai elnök, aki nem szívesen adna fegyvereket Ukranának, inkább arra kéri a háborúzó feleket, hogy ott, ahol vannak álljanak meg, és akkor vége a háborúnak.
Most akkor levadássza az ukrán titkosszolgálat Vlagyimir Putyint Budapesten?
A kormányzati kommunikáció alapján meglehetősen ellentmondásos az ukrán titkosszolgálat működése, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mekkora biztonságban lesz hazánkban az orosz elnök. Persze, egyelőre még az is bizonytalan, hogyan fog eljutni Budapestre Vlagyimir Putyin. Bendarzsevszkij Antonnal beszélgettünk.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?