Az amerikai szenátus pénzügyi bizottságának vezetője kiterjesztette a BMW ellen indított vizsgálatot, miután kiderült, hogy az autógyártó olyan járműveket importált Amerikába, amelyek tiltott kínai alkatrészeket tartalmaztak – írja a BBC.
Ron Wyden szenátor a BMW északi-amerikai vállalatának írt levelében megkérdezte, hogy a cég leállította-e már azoknak az alkatrészeknek a behozatalát, amelyek előállítása a kínai ujgur kisebbség által végzett kényszermunkához köthető.
A BMW csoport nem reagált azonnal a megkeresésre, de a múlt hónapban úgy nyilatkoztak, hogy lépéseket tesznek az érintett termékek importjának leállítására.
Az események Wyden szenátor munkatársainak két éven át tartó vizsgálata után tetőztek, amikor legalább 8 ezer BMW Mini Cooper típusú Egyesült Államokba importált autóról derült ki, hogy tiltott alkatrészeket tartalmaznak.
A jelentés megállapította, hogy az autókba a kínai Sichuan Jingweida Technology Group (JWD) cég által gyártott alkatrészeket vannak beépítve.
A szabálysértést elkövetők listáján további autógyártók is szerepelnek, köztük a Jaguar, Land Rover és a Volkswagen is.
Az amerikai kongresszus még 2021-ben fogadta el törvénybe az ujgur kényszermunka megelőzéséről szóló törvényt. A jogszabály célja, hogy megakadályozza az áruk behozatalát Kína északnyugati, Hszincsiang régiójából, ahol a legtöbb ujgur él.
A JWD 2023 decemberében került fel az UFLPA Entity Listájára, ami azt jelenti, hogy termékei vélhetően kényszermunkával készülnek. Kínát azzal vádolják, hogy az elmúlt években több mint egymillió ujgurt tartott fogva akarata ellenére Hszincsiangban.
A kínai külügyminisztérium reagálva a vádakra elítélte az UFLPA-t, mondván, hogy az sérti a hszincsiangi emberek túlélési és foglalkoztatási jogait.
Megint pofont kaptak a belső égésű motorok, mindent felfal az elektromos forradalom
A BMW leállította a belső égésű motorok gyártását müncheni gyárában, mostantól akkumulátort és hajtáslánc alkatrészeket fognak készíteni.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője