Több ezren tüntettek Berlinben a magas bérleti díjak és a kényszerkilakoltatások ellen. A tüntetők a rendőrség szerint négyezren, a szervezők szerint 12 ezren voltak. Követelték a lakáspolitika radikális megváltoztatását, a lakbérek maximalizálását országos szinten és a szerződésbontás tilalmát – azokban az esetekben, amikor a tulajdonosok saját célra akarják használni az ingatlant.
A dpa.com szerint követelték továbbá egy 2021-es népszavazás végrehajtását, amelyen a szavazók 59 százaléka követelte a háromezer lakásnál nagyobb berlini lakással rendelkező ingatlancégek állami tulajdonba vételét.
A németek több mint fele bérlakásban él, Berlin lakosságának 80 százaléka bérli a lakását.
A közelmúltban közzétett jelentés szerint a bérleti díjak több mint 18 százalékkal, négyzetméterenként közel 14 euróra emelkedtek, ami négyzetméterenként 5 500 forintot jelent – írja az Euronews.
Most kapaszkodjon meg: elképesztő fordulat jöhet az ingatlanpiacon
Ha a befektetők is visszatérnek a lakáspiacra, akkor az árak ismét emelkedhetnek. Ennek fényében különösen aktuális a mondás, miszerint: „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” – nyilatkozta az Economxnak a szakértő.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég