Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken az ENSZ-közgyűlésén azt mondta, azzal, hogy nyugati országok elismerik a palesztin államot, azt az üzenetet küldték a palesztinoknak, hogy a „zsidók gyilkolása kifizetődő”. A kormányfő beszéde elején több tucat diplomata hagyta el a termet.
Netanjahu úgy látja, sok nyugati vezető meghajolt az elfogult média, az antifasiszta tömegek és a radiális iszlám közösségek előtt. Véleménye szerint sokan, akik a nyilvánosság előtt elítélik Izraelt, a színfalak mögött köszönetet mondanak az izraeli hírszerzésnek, amely számos merényletet hiúsított meg nyugati fővárosokban.
A nemzetközi közösség képviselőinek azt mondta, Izrael ellenségei az ő ellenségeik is és szerinte legbelül az összes nyugati ország tudja, hogy az ő harcukat is vívja Izrael.
Netanjahu a népirtás vádjával kapcsolatban kiemelte: az izraeli hadsereg nem céloz civileket, hanem a lehető legnagyobb gondossággal megkülönbözteti őket a harcosoktól.
Kiemelte, szerinte államot adni a palesztinoknak olyan, mintha 2001. szeptember 11. után az al-Kaidának adtak volna egy államot New York mellett, őrületnek és esztelenségnek nevezte azt.
London elismeri a palesztin államot, látványos lépés a szakértő szerint
Yvette Cooper brit külügyminiszter hétfőn figyelmeztette Izraelt, hogy ne annektálja Ciszjordánia egyes részeit válaszul arra, hogy az Egyesült Királyság hivatalosan elismeri a palesztin államot. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint számos kormány nem ért egyet az események irányával, és ezzel a látványos diplomácia eszközzel üzent az izraeli vezetésnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér