A sztrájk több szinten is érintette a országot. A közszolgáltatások, például a szemétszállítás zavarait már a sztrájk előtt bejelentették, de a demonstráció az összes belga börtönt is érintette. Emellett a brüsszeli és a Charleroi reptéren egyetlen induló járat sem szállt fel, Charleroi-ról az érkező gépeket is átirányították, ahogy ezt korábbi cikkünkben is megírtuk.
A fővárosban nem közlekedett a metró, busz és villamos vonalak többsége, a tüntetők menete miatt. A demonstrálók közül többet is őrizetbe vettek gyújtogatás miatt, mások pedig a helyi hatóságokkal csaptak össze. Az összecsapásban többen meg is sérültek – írja a Euronews.
De Wever koalíciós kormánya hétfőn nem tudott megállapodni a költségvetésről, amely miatt az eredetileg keddre tervezett parlamenti beszédét is el kellett halasztania. A tüntetések várhatóan nyomást fognak helyezni a döntéshozókra.
Belgium költségvetési hiánya 2024 végén 4,5 százalék volt, míg adóssága a GDP több mint 100 százalékát teszi ki. Ez sérti az uniós szabályokat, amelyek szerint a tagállamoknak költségvetési hiányukat 3 százalék alatt kell tartaniuk, az adósság-arányt pedig a GDP 60 százaléka alatt kell tartaniuk.
Nem kérnek a gyűlölködésből, egyre többen hagyják el az országot
Mélyrepülésben a németek hangulata, akik növekvő arányban hagyják el hazájukat Svájc, Ausztria vagy a spanyol partok felé, de az európai letelepedési célpontok között a bevándorlással ugyancsak erősen érintett Franciaország és a skandináv tájak is előkelő helyen szerepelnek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér