Mintegy 1,2 milliárd eurót költöttek kábítószerekre Belgiumban 2023-ban – közölte friss jelentésében a Belga Nemzeti Bank (NBB).
Miután a kábítószerárak 2013 óta nem emelkedtek jelentősen, a korábbi méréseknél nagyobb szám azt jelenti, hogy a drogfogyasztás nőtt – hívja fel rá a figyelmet a kutatás, amelyet az Európai Unió Kábítószer-ügynöksége (EDA), a belga rendőrség és egyéb szervezetek, valamint egészségügyi felmérések adataira támaszkodva készítettek el.
Kapcsolódó
A jelentésből kiderült, hogy az utóbbi években megnövekedett kábítószer-használattal egy időben nőtt a lefoglalt kokain mennyisége is Antwerpen és a hollandiai Amszterdam kikötőjében.
3 milliárd eurós üzlet
Bár az idei év első felében némi csökkenést jelentettek a kábítószerfogások tekintetében, a hatóságok úgy vélik, ez csupán azt jelenti, hogy a drogcsempészek új útvonalakat találtak – írja az MTI.
Mindazonáltal az illegális drogok használatával kapcsolatos adatok csupán becslésértékűek, mivel nincs elegendő információ pontos számok megállapítására. A jelentésben a kábítószerek mellett kitérnek a Belgiumban zajló egyéb illegális tevékenységekre is, például a prostitúcióra és cigarettacsempészetre. Az illegális gazdaság teljes mérete jelenleg a GDP 0,5 százalékát, azaz 3 milliárd eurót tesz ki, szemben a korábbi 0,4 százalékos becsléssel.
Nem hiszi el, mennyi pénzt költenek a lakosok drogra
Ez az első alkalom, hogy csatornákból származó minták alapján igyekeznek feltérképezni a lakosok kábítószer-fogyasztási szokásait.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép