Hollandiában
az emberek évente mintegy 900 millió eurót (357 milliárd forint) költenek kábítószerekre
a KWR nevű holland vízügyi kutatóintézet legújabb, csatornából vett minták alapján készített tanulmánya szerint, amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett csütörtökön. Ez az első alkalom, hogy csatornákból származó minták alapján igyekeznek feltérképezni a lakosok kábítószer-fogyasztási szokásait.
A 2015 és 2022 között, 30 – városi és vidéki – szennyvíztisztító-telepnél végzett kutatás során a csatornákba kerülő kokain-, speed- és ecstasy–nyomokat elemezték.
Mivel a kábítószerek tisztaságáról meglehetősen sok információ áll a holland hatóságok rendelkezésére, a vizsgálat során hitelesen meg tudták állapítani a minták alapján a felhasznált kábítószerek mennyiségét is.
Thomas ter Laak, a KWR egyik munkatársa a Trouw című holland napilapnak nyilatkozva kiemelte, hogy közölt eredményeik mindössze óvatos becslések, és hozzátette: a csatornákat szándékosan nem vizsgálták jelesebb napokon, például fesztiválok idején. Azt is szem előtt tartották, hogy bűnbandák rendszeresen kidobják a csatornákba a kábítószerek maradékait.
Mint mondta, az analízis során bebizonyosodott ama feltételezés is, amely szerint
a városokban több kábítószert fogyasztanak, mint a vidéki térségekben: az eredmények szerint az előbbi helyeken ötször annyi kokain és ecstasy maradékát találták meg a környező csatornákban.
Ter Laak kiemelte továbbá, hogy a minták elemzése alapvető fontosságú a kábítószerekkel kapcsolatos kutatásokban, a többi között azért, mert ennek segítségével a feketepiacon forgalomba hozott kábítószerek mennyiségéről is többet meg lehet tudni.
Elmondta, hogy az eredményekkel átfogóbb képet nyújtanak a kábítószer-kereskedelemről, a felhasználókkal készített interjúk során pedig azt is meg lehet tudni, mely rétegekből kerülnek ki a fogyasztók.
„Mindezek együttesen betekintést nyújtanak a holland illegális kábítószerpiac méretébe és fogyasztóiba” – szögezte le ter Laak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk