A beszámoló szerint több szakszervezet is felszólította a dolgozókat, hogy csatlakozzanak az országos sztrájkhoz, amit a szövetségi kormány reformtörekvéseivel szemben hívtak életre - írja az MTI.
A szakszervezetek követelései között szerepel egyebek mellett a bónuszokkal járó túlóra megtartása, a korengedményes nyugdíjhoz való könnyebb hozzáférés folytatódó biztosítása, az éjszakai munka méltányos kompenzációja és a magasabb nyugdíjak szavatolása.
A szakszervezetek október 14-re felvonulással egybekötött tüntetést jelentettek be, amely a belga főváros északi pályaudvarától vezet majd a Midi vasútállomásra.
A hírportál arról tájékoztatott, hogy a nemzetközi repülőterek forgalmának teljes leállása, illetve jelentős korlátozása mellett zavarok várhatók az országos buszhálózatok szolgáltatásában, a brüsszeli tömegközlekedésben, valamint akadozhat a szemétszállítás is.
A belga vasúttársaság, az SNCB szolgáltatásait nem érinti az országos sztrájk. A belga fővárost Párizzsal, Londonnal és Amszterdammal összekötő Eurostar expresszvonatok a sztrájk napján várhatóan szintén menetrend szerint közlekednek.
Végre megmozdul valami? Éjjel kijött egy a rendelet a ferihegyi vasút fejlesztéséről
Megjelent az új jogszabály, miszerint a tervezett fejlesztés rövid, közép- és hosszú távon is lényeges, a nemzetgazdaságot befolyásoló tényezőkre gyakorol hatást.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin