A minszki védelmi tárca szerint a hadgyakorlat célja, hogy felmérjék az állami intézmények felkészültségének fokát a tartalékosok mozgósítására.
Belarusz minden felnőtt férfit katonai szolgálatra köteleznek, melynek elvégzését követően tartalékos állományba kerülnek.
Minszk tavaly lehetővé tette Oroszország számára, hogy felvonulási területként használja őt az Ukrajna elleni támadásához. A két szövetséges állam azóta is rendszeresen tart közös hadgyakorlatokat.
Világpusztító fegyverek jutottak el Oroszország szomszédjába
Megérkeztek az első orosz taktikai atomfegyverek Belaruszba, amelyek egy része háromszor erősebb annál, mint amilyeneket az Egyesült Államok 1945-ben ledobott Hirosimára és Nagaszakira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető. Bővebben>>>Lukasenka ebben az esetben lépne be a háborúba
Minszk engedélyezi az orosz erőknek, hogy bázisait kiképzésre használják.
Júniusban orosz taktikai nukleáris rakétákat telepítettek Belaruszba, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetésnek szánt a Nyugatnak.
A belorusz erők nem léptek be közvetlenül a háborúba Oroszország oldalán, de Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök kijelentette, hogy ez megtörténne,
ha országát ukrán támadás, „teljes körű agresszió” érné.
Ukrajnának fedeznie kell magát egy esetleges újabb orosz támadás ellen északról, Belarusz irányából, miközben az ország déli és keleti részén új ellentámadást folytat az orosz erők ellen.
Ezért fogadja Belarusz Oroszország atomfegyvereit
A belorusz külügy szerint a NATO lépései miatt kényszerült Minszk az orosz atomfegyverek befogadására, tehát az Egyesült Államok és szövetségesei nyomást gyakoroltak rájuk. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Meglódulhat a kitermelés: júniusban már úszhatunk az olajban

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában
