Egyre több balesetet okoznak az idős autóvezetők Csehországban. A rendőrségi statisztikák szerint az idősek által okozott balesetek száma gyorsabban nő, mint a fiatal sofőrök által elkövetettek - derült ki a cseh rendőrség kimutatásaiból, amelyet az iDnes hírportál ismertetett.
A rendőrségi statisztikákból kiderült: a 60 évesnél idősebb sofőrök tavaly 11 048 balesetet okoztak, 15 százalékkal többet, mint 2020-ban. A 18 és 24 év közötti fiatal sofőrök tavalyi baleseteinek száma 9448, ami 9 százalékos növekedés 2020-hoz viszonyítva.
A statisztikák cáfolják azt a cseh közvélemény széles köreiben elterjedt nézetet, hogy a balesetek növekvő számai mögött kiemelten a fiatal és tapasztalatlan sofőröket kell keresni.
A téma iránti megnövekedett érdeklődést az váltotta ki, hogy január elsején életbe lépett az egészségügyi minisztérium új rendelete, miszerint az idős sofőrök ezentúl csak 70 évesen kötelezőek alávetni magukat orvosi szakvizsgálatnak. Eredetileg ez a kötelezettség a 60 éves sofőröket érintette, majd a 65 éveseket, míg januárban 70 évre emelkedett. A 70. életév betöltése után kétévente kell az orvosi szakvizsgálaton megfelelni. Ennek hiánya egy esetleges úti ellenőrzéskor a jogosítvány elvételével is járhat.
Az orvosok a vizsgálatok alapján korlátozhatják az idős autóvezetők jogosítványait,
- például majdnem egymillió embernek csak szemüveggel szabad vezetnie,
- több mint másfélezer azok száma, akik csak a nappali órákban vezethetnek,
- sokezren csak lakóhelyük közvetlen közelében vezethetnek
- és meghaladta az ezret azok száma is, akiknél az orvosok korlátozták az általuk vezetett kocsi sebességét.
Az egészségügyi tárca döntését a meghosszabbodott életkorral és az emberek jobb egészségi állapotával indokolta.
Jirí Novotny orvosbiztonsági szakértő szerint azonban
az idős embereknek maguknak is önkritikusan időben el kellene dönteniük, mikor érték el azt a határt, amikor már a legjobb lenne lemondani a gépkocsivezetésről.
A közlekedésrendészet és a szakmai szervezetek azt is mérlegelik, hogy valamiféle általános vizsgákat vezetnek be az idősek számára, amely alapján időben ki lehetne szűrni ki alkalmas még, és ki nem az autóvezetésre – írja a Pénzcentrum.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen