Az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) taggyűlése vasárnap jóváhagyta az Osztrák Néppárttal (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) létrejött koalíciós programot utat nyitva a hárompárti osztrák kormányalakításnak.
A koalíciós programot a NEOS küldöttgyűlése a voksok több mint 94 százalékával hagyta jóvá, amivel elhárult az utolsó akadály is, hogy a liberális párt részt vehessen a következő kormányban, amelyet Alexander Van der Bellen államfő már akár hétfőn reggel beiktathat, míg a kormányprogram ismertetésére pénteken kerülhet sor az osztrák parlamentben.
Az ÖVP és az SPÖ elnöksége már február 28-án meghozta a vonatkozó döntéseket jóváhagyva a leendő miniszterek listáját is.
A 2024 őszén tartott választásokon a Herbert Kickl vezette, jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerezte a legtöbb szavazatot, de az államfő végül nem Kicklt bízta meg kormányalakítással, hanem a jobbközép néppártot vezető Karl Nehammert.
Az ÖVP, az SPÖ és a NEOS első koalíciós tárgyalásai kudarccal végződtek, és ezt követően a köztársasági elnök az FPÖ vezetőjét kérte fel, hogy alakítson kormányt, de az Osztrák Szabadságpártnak nem sikerült megállapodnia a néppárttal a kormányalakításról, és ez után kezdett ismét koalíciós egyeztetéseket az ÖVP, az SPÖ és a NEOS.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok