A vádlott Ausztriában egy hordozható építkezési vécéből jutott hozzá a munícióhoz, majd a matériát poharakba töltögette. A férfit konkrétan azzal vádolják, hogy a trutymót az áldozatokra dobta, vagy az arcukba öntötte.
A VÁDLOTTAT SÚLYOS TESTI SÉRTÉS KÍSÉRLETE MIATT TARTJÁK ŐRIZETBEN,
és a Heute.at beszámolója szerint feltehetően április vége óta követte el a széklettámadásokat.
ÁLLÍTÓLAG LEGALÁBB NYOLC NŐRE DOBOTT ÜRÜLÉKES POHARAT.
Az esetek június második felétől váltak gyakoribbá, a hírek szerint csak június 15. és 28. között négy ilyen támadás történt, de a bűnüldöző szervek azt gyanítják, hogy az eddig ismerteken kívül további áldozatok is lehetnek.
A bűncselekmények helyszínei általában metróállomások közelében voltak, különösen az U6-os bécsi vonalat érintette a támadás-sorozat.
Az APA osztrák hírügynökség szerint az ügyészség súlyos testi sértés kísérlete, anyagi károkozás és fertőző betegségekkel való szándékos veszélyeztetés ügyében nyomoz.
A férfi által felkészülésre használt mosdó egy olyan metróállomás közelében van, amelyet drogforgalmi gócpontként ismernek. Erről a székletes poharak is tanúskodnak, hiszen
AZ ÜRÜLÉK MELLETT NÉMELYIKBEN FECSKENDŐK ÉS MÁS, POTENCIÁLISAN SZENNYEZETT TÁRGYAK IS VOLTAK.
Az APA beszámolója szerint az ügyészség jelenleg nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az áldozatok hepatitisz-fertőzésnek voltak kitéve.
A 29 éves férfi beismerő vallomást tett, de azt állítja, hogy mások utasították a cselekmény végrehajtására. A Nachrichten.at úgy tudja, vizsgálják az épelméjűségét.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná