A hatóságok ugyan korábban megszerezték a fekete dobozokat a lezuhant Boeing 787-es fedélzetén, az adatokat csak mostanra sikerült visszaszerezni róla. Az első információk szerint akár több hétbe is telhet, mi a szövetségi kormány nyilvánosságra tudja hozni a felvevőkről megszerzett adatokat. A lezuhant gép két rögzítőkészüléke kombináltan rögzíti a repülési adatokat, valamint a pilótafülke hangjait.
A BBC azt írja, hogy az adatok felhasználhatók lesznek arra, hogy rekonstruálják.
Az Air India Boeing 787-es, Ahmadábádból Londonba tartó gépe június 12-én, mindössze 40 másodperccel a felszállás után zuhant le. A fedélzetén 242-en utaztak, közülük egyetlen egy ember élte túl a szerencsétlenséget. A fedélzeten tartózkodók mellett legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép a Meghani Nagar nevű lakóövezetbe, egy orvosi kollégiumra zuhant.
A légitársaságnál számos mulasztásra fény derült az incidens következményeként, ami miatt több alkalmazottat is elbocsátottak.
Emberi hibára gyanakszik egy veterán pilóta az Air India új katasztrófaelméletében
„Esetleg rossz kart húztak meg” – Steve Scheibner kapitány, az American Airlines korábbi pilótája szerint egy egyszerű, katasztrofális hiba okozhatta a repülőgép lezuhanását. Sok szakértő hozzászóló nem értett egyet a pilóta véleményével.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart