Lengyelország jelenleg a teljes abortusztilalom megszüntetéséről vitázik, amellyel újra megnyitja az ország legkeményebb társadalmi és politikai konfliktusát. Céljuk a reproduktív jogokra vonatkozó legszigorúbb európai törvények felülvizsgálata — írja a CNN.
A módosítását Donald Tusk miniszterelnök pártja javasolta. A törvény jelenleg szinte minden esetben tiltja az abortuszt a terhesség 12. hetéig. A kérdés jelenleg élesen megosztja a kormánykoalíciót, melynek egyik pártja például csak akkor kéri a legalizálást, ha a magzat rendellenességeit az első 12 hétben észlelik.
A CNN híradása szerint a törvénymódosítás lehetősége már előre borítékolható volt, ugyanis az előző kormány abortuszra vonatkozó drákói törvényei miatt feldühödött lengyel nők nagyban hozzájárultak Tusk tavalyi választási győzelméhez.
Most ugyanezen nők követelik, hogy a miniszterelnök váltsa be a törvény visszavonására tett ígéreteit.
Ahogy írtuk, az EP jelenlegi állásfoglalása kimondja, hogy az abortusz választásának lehetősége alapvető jog. Az Európai Parlament csütörtöki ülése után felszólították Máltát és Lengyelországot is, hogy vonják vissza az abortuszt korlátozó és tiltó törvényeiket.
A Tusk kormány megoldást javasolt, amely a terveik szerint az EU-hoz közelítené Lengyelországot. Elképzelésük szerint a terhesség 12. hetéig lenne legális az abortusz az országban, ezt követően csak akkor lehetne végrehajtani a procedúrát, ha az anya élete veszélyben van.
Céljaikat nagymértékben támogatja baloldali szövetségesük, a Lewica párt, ám ők is előterjesztenek egy törvényjavaslatot szintén a terhesség 12. hetéig kiterjedően.
Ennél lényegesen nagyobb kihívást jelent a koalíció egy másik tagjától a Harmadik Út nevű jobbközép párttól származó megközelítés. Álláspontjuk szerint vissza kéne állítani a 2020 előtti lengyel törvényeket, amely azt jelentené, hogy az abortusz 3 esetben lenne megengedett.
- Ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye
- Ha az anya élete veszélyben van
- Ha a magzatnak rendellenességei vannak
A vitát valószínűleg megoldhatná a Harmadik Út által is előterjesztett népszavazás, de ez magában hordozná a feszültség tovább szításának lehetőségét, amely csak még jobban megosztaná a családokat és közösségeket.
Ha Tuskon múlik, Lengyelország lehet Brüsszel új kedvence
A német-lengyel kapcsolatok helyreállításával pozícionálná újra országát Donald Tusk Európában, akit hétfőn Párizsban és Berlinben is vizitre várnak. Elemzők szerint az új lengyel miniszterelnök diplomáciai körútja kötéltánc lesz és nem biztos, hogy a lengyelek körében osztatlan sikert arat.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj