BUX 141145.72 0,9 %
OTP 46270 0,7 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Olyat találtak a Marson, amit korábban még soha

Más halmazállapotban korábban már igen, folyékony állagában azonban most először találtak vizet a vörös bolygón.

2024. augusztus 13. kedd, 20:39

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A folyékony halmazállapotú vízkészletre mélyen a bolygó sziklás külső kérgében bukkantak rá a tudósok. Az eredmények a Nasa Mars Insight Lander marsjárójáról származnak, amely 2018-ban ért a Mars felszínére.

A bolygó pólusain korábban már találtak fagyott vizet, és a legkör is párás, folyékony halmazállapotában azonban most először találtak vizet az égitesten – írja a BBC.

A kutatás 2022 decemberéig tartott, az eredményeket a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban tették közzé. Eszerint szeizmológiai úton, a föld rengéseinek számából és gyorsaságából állapították meg, hogy a rezgéshullámok milyen anyagok haladnak át.

Ennek alapján a marsi kéreg körülbelül 10-20 kilométeres mélységében sikerült feltárniuk a vízkészletet.

ashan Wright, az UC San Diego Scripps Institution of Oceanography vezető kutatója szerint a bolygó vízkörforgásának megértése kulcsfontosságú ahhoz, hogy az éghajlatot, a felszínt és a belső tér fejlődését is megérthessék.

Szerinte ez a felfedezés választ ad arra, hogy hová tűnhetett az összes marsi víz. Korábbi tanulmányok ugyanis arra mutatnak rá, hogy az ősi időkben folyók és tavak voltak a bolygón, azonban hárommilliárd éven át sivatag volt.

Ennyibe kerülhet egy retúrjegy a Marsra
Egyre többször merül fel a vörös bolygó kolonizációjának lehetősége, azonban sok gazdasági, technológia, természettudományi és jogi akadály merülhet fel. Az űrverseny jelenleg Amerika és Kína között zajlik a Mars elfoglalásáért. A Föld-Mars „menettérti jegy” nagyon sokba kerülhet majd becsléseink szerint. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Zádori Bence
Zádori Bence
Szerkesztő
Újságírói tanulmányait 2018-ban végezte el a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Első munkáit még kulturális újságíróként, a ContexUs hasábjain írta, később a szegedi egyetem sajtóosztályán szerkesztette az egyetemi magazint, gyakornokként. 2021 tavaszától egészen 2023-ig Szeged helyi ügyeivel foglalkozott, többek között a helyei egyetemi és kulturális közösségekkel, a tudományos élettel, emellett pedig a városi közgyűlés egyik tudósítója volt. 2023 júliusában csatlakozott az Economx csapatához, mely akkor még Napi.hu-ként volt ismert. Főként a mesterséges intelligencia, a technológiaipar, a turizmus és a belpolitika témájában ír. Hobbija a hátizsákos utazás és a filozófia.

Ez is érdekelhet