Még nem tudni, hogy az amerikai Kongresszus jóváhagyja-e az Ukrajnának nyújtott új segélyeket. A republikánusok, elsősorban Mike Johnson
képviselőházi elnök és Mitch McConnell, a szenátus kisebbségi vezetője egyértelművé
tette, hogy nem támogatnak semmilyen további segélyt, hacsak nem sikerül
kompromisszumot kötni a szigorúbb bevándorlási politikáért cserébe.
A demokraták „túszejtéssel” vádolják a kormánypártot.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem tud részt venni a
szenátorokkal történő egyeztetésen – közölte a szenátus demokrata vezetője. Chuck Schumer szerint az
ukrán elnök beszédet mondott volna az összes szenátor előtt – írta a The
Guardian.
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról
– jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője Washingtonban.
Andrij Jermak egy civil szervezet, az US Institute of Peace
pódiumbeszélgetésén kérdésre válaszolva nagyon fontosnak nevezte, hogy a
támogatást megszavazza az amerikai törvényhozás, mert a Joe Biden elnök által
az ukrajnai támogatások folytatására kért pénz nélkül Ukrajna nehéz helyzetbe
kerülne. Az ukrán költségvetés számára nyújtott közvetlen amerikai segítségről
úgy fogalmazott, hogy az segített a túlélésben a nehéz helyzetben.
Andrij Jermak azt is hangoztatta, hogy
a külföldi támogatás segítségével képesek győzelmet aratni, és célnak nevezte nemcsak a 2022. február 24-e előtti állapotok helyreállítását, de a 2014 előtti határokat, ami a Krím visszafoglalását is jelenti.
Hétfőn a Fehér Ház levélben szólította fel a Kongresszust, hogy szavazza meg az elnök által Ukrajnának kért költségvetési kiegészítést.
Az
amerikai elnöki hivatal költségvetési irodáját vezető Shalanda Young levelében
sürgősnek nevezte a Kongresszus lépését, mert az év végén elfogy a korábban
jóváhagyott keret – írta az Euronews.
A levél szerint az Egyesült Államok törvényhozása eddig már
mintegy 111 milliárd dollárt (mintegy 40 ezer milliárd forintot) hagyott jóvá
Ukrajna számára. A levél szerint további pénzre van szükség, és úgy fogalmaz,
hogy
ha a segítségnyújtás leáll, akkor az jelentős problémákat okoz majd Ukrajna számára.
A Fehér Ház hétfőn megkongatta a vészharangot, hogy az év
végéig kifogy az eddig engedélyezett pénzkeretből, hogy fegyvereket biztosítson
Ukrajnának az Oroszország elleni harcban. Az amerikai pénzügyi törvények
szerint a helyzet kongresszusi engedély nélkül megoldhatatlan.
