(Megemlékezésünk a Napi.hu-n 2021 februárjában, Mihail Gorbacsov 90. születésnapja alkalmából megjelent cikk újraközlése.)
Mihail Gorbacsov, aki 2022. augusztus 31-jei halála előtt régóta egyedül élt, családjának még élő tagjai Németországba költöztek. A Szovjetunió egykori első számú vezetőjéről egy bejárónő gondoskodott, rajta kívül csak a törvény szerint a volt legfelsőbb vezetőket megillető testőrség volt a környezetében - derült ki a lett Medusa hírportál beszámolójából.
Amikor lemondva a Szovjetunió elnöki posztjáról 1992 elejétől ismét magánember lett, ki kellett költöznie háromszobás Koszigin utcai kormányzati lakásából. A költözés sietősen ment, ám a jelen lévő kormányzati emberek mindent megfogdostak, nehogy a világ egyik szuperhatalmának volt vezetője esetleg meglovasítson valamilyen állami tulajdont.
A család akkor Gorbacsovék Moszkva környéki dácsájába költözött, oda ahol akkor éltek, amikor Sztavropolból Moszkvába költöztek. Ez jóval azelőtt történt, hogy Gorbacsovot a szovjet kommunista párt első titkárává választották volna. A következő három évtizedben ebben a kétemeletes házban lakott, amelynek környékén tízszer nagyobb házakat építettek az orosz újgazdagok.
Gorbacsov
első gyermekkori emléke, hogy beteg és éhes az 1930-as évek elejének
nagy éhezése idején. Se tej, se kenyér, se hús nem volt a háznál, de a
falu más házainál sem - írja Zolcer János Gorbacsov titkai című
könyvében. Az emberek jobb esetben füveket, növényeket és krumplit
ettek. Misát láz és éhség gyötörte, a helyi felcser lemondott róla. A
szülei a réti füvekből főzött teán kívül nem tudtak mást adni neki.
Korábban voltak galambok is a faluban, de azok is eltűntek. Végül a
leleményes nagyapának támadt életmentő ötlete: békákat fogott a falu
határában, azokból készített valamilyen ennivalót beteg unokájának. Ez
volt az utolsó esélye, hogy a gyereket megmentse az éhhaláltól.
Kádár János megjósolta
Amikor
Mihail Gorbacsov 1985-ben 54 évesen hatalomra került, kitűnt a szovjet
kommunista párt ősöreg vezetői közül, és senki sem számított arra a
forradalomra, amit a megjelenése később hozott - írta róla
Marc Edward Hoffman, a bookforum.com hírportálon. Pontosabban egy
valaki azért évekkel korábban megjósolta a jövőt, nevezetesen Kádár
János, a magyar kommunista állampárt feje.
Németh Miklós, 1988 és 1990
között Magyarország miniszterelnöke a Gorbacsovról szóló egyik
portréfilmben (Werner Herzog: Meeting Gorbachev, 2018) beszámol arról,
hogy a szovjet párt mezőgazdaságért felelős vezetőjeként többször
ellátogatott Magyarországra. Azért jött, hogy tanulmányozza az akkor jól
működő magyar mezőgazdaságot, és kitalálja, mit vehetne át abból hazája
agráriuma.
Németh céloz rá, hogy megismerve Gorbacsovot Kádár
mások előtt kijelentette: ha ez az ember hatalomra kerül Moszkvában,
akkor megássa a szocialista rendszer sírját. Talán úgy látta, hogy
Gorbacsovban nincs meg a hatalom megtartásához szükséges - az átlagember
normális gondolkodásával nehezen elképzelhető - keménység vagy, ha
tetszik, kíméletlenség, az a képesség, hogy bárkit, akár volt
szövetségesét vagy barátját is eltávolítsa az útból, ha a hatalmát
veszélyezteti. Bezzeg egyik utódjában Vlagyimir Putyin orosz államfőben megvan.
Csata Jelcinnel
Gorbacsov egy másik dokumentumfilmben
(Ewa Ewart: Gorbachev - A Man Who Changed the World, 2011) tett
megjegyzésével mintha igazolná ezt. Elárulta, hogy szerinte azzal
követte el a legnagyobb hibát, hogy nem távolította el a hatalomból
Borisz Jelcint, aki Moszkva polgármestereként, majd Oroszország
elnökeként fokozatosan a riválisává nőtte ki magát.
Egy pont után a
nyugati hatalmak már párhuzamosan tárgyaltak kettejükkel. Gorbacsov
árulónak tartja Jelcint, aki megígérte, hogy együtt alakítják át a
Szovjetuniót laza föderációvá, ám később nélküle, a háta mögött írta alá
Fehéroroszország és Ukrajna akkori vezetőjével a Szovjetuniót felbontó
megállapodást.
Amikor 1991 elején világossá vált, hogy távoznia kell a hatalomból
elkezdett gondolkodni azon, hogyan folytassa. Úgy döntött az amerikai
elnökök példáját követi: létrehozza a saját társadalomtudományi
kutatóközpontját - derül ki a Medusa cikkéből. Jelcin ezúttal kezdetben
nagyvonalú volt, helyet adott az intézetnek a pártapparátcsikok néhai
elitképzőjében, a Lenin Intézetben, és az állam vállalta, hogy állja a
750 munkatárs fizetését.
Persze kért is valamit cserébe Gorbacsov
elvtárstól, mégpedig azt, hogy ne politizáljon. Gorbacsov ezt úgy
értelmezte, hogy nem használja fel az intézményt politikai párt
alapítására, de azért nem fogta be a száját. Erre 1992 közepén
szolgálati autóját egy sima Volgára cserélték az elnöki ZIL-ről és
ősszel 54 ezer négyzetméterről 7500-ra csökkentették a kutatóintézete
rendelkezésére álló területet. Gorbacsov évekig próbált saját épületet
építtetni intézetének, de nem tudta összeszedni rá a pénzt.
A stratégia
Gorbacsov
a hatalomban töltött hat évében, 1985-től 1990-ig felvilágosult
abszolutista vezetőként próbálta megreformálni a szovjet szocializmust -
írja Hoffman. Olyan pártapparátcsik kollégáira támaszkodott, akik 25
évvel korábban a szintén viszonylag nyílt gondolkodású Nyikita Hruscsov
pártfőtitkári regnálása idején dolgoztak a rendszer reformján, majd
miután a keményvonalas pártapparátus Leonyid Brezsnyevet ültette saját
bábjaként az első számú vezető székébe, háttérbe húzódtak.
Ewart dokumentumfilmje szerint Gorbacsov szimpátiával figyelte a cseh
pártvezetés 1968-as kísérletét az emberarcú szocializmus
megteremtésére, és megdöbbent, amikor egy évvel a Varsói Szerződés
katonai beavatkozása után megtudta, hogy nem a cseh vezetők kértek
katonai segítséget a rendcsináláshoz. Valami olyasmiről álmodhatott az
1980-as évek közepén, amit a cseheknek húsz évvel korábban nem sikerült
megvalósítaniuk. Nem véletlenül mondják rá, hogy illúziókat kergetett.
Gorbacsov
két azóta ikonikussá vált jelszóra húzta fel reformjait. A
glasznosztyra, ami nyíltságot jelent, és a peresztrojkára, ami
átalakítást. A terv az lehetett, hogy a nyíltság segítségével megszerzik
a társadalom támogatását a megcsontosodott pártapparátus ellenállásának
megtöréséhez, ami utat nyit a merev, túlközpontosított politikai és
gazdasági rendszer átalakításához. Eközben, szintén a peresztrojkában
bízva elkerülik, hogy a keményvonalasok ugyanúgy megbuktassák
Gorbacsovot, mint Hruscsovot - írja Hoffman.
Siker és bukás
A
stratégia egy ideig működött. Az oroszok a bolhapiacokon adták-vették a
beszédeit tartalmazó videókazettákat, miközben radikális leszerelési
politikájával külföldön szerzett elismerést. Találkozott az összes
akkori vezető politikussal, Ronald Reagan amerikai elnökkel, Margaret
Thatcher brit miniszterelnökkel, Francois Mitterrand francia államfővel
és Helmut Kohl német kancellárral.
Arról az igazi vonzerőről, amit fel
tudott kelteni maga iránt, korábban szovjet vezető nem is álmodhatott.
Olyan külsőségek között járt-kelt saját országában és a világ
legkülönbözőbb nagyvárosaiban, mint egy rocksztár - írja William
Taubman: Gorbachev: His Life and Times című biográfiájában.
Gorbacsov a rövid- és közepes hatótávolságú nukleáris
fegyverek leszereléséről megkötött szovjet-amerikai megállapodásért, a
szovjet hadsereg kivonásáért Afganisztánból, a szovjet katonai erők
kivonásáért a kelet-közép-európai országból, a német újraegyesítés
lehetővé tételéért 1990-ben Nobel-békedíjat kapott. A díjjal járó pénzt
befizette az államkasszába.
Egy évre rá a szovjet kommunista párt
keményvonalas vezetői puccsal próbálták eltávolítani a hatalomból, ami
három nap alatt megbukott. A puccskísérlet nyertese Jelcin lett, aki
kihasználta, hogy a Gorbacsov-éra hat éve alatt felszabadult oroszok
körbevették és hatástalanná tették a Moszkva utcáira vezényelt tankokat.
Az ellenállás élére állva gyakorlatilag átvette a hatalmat a
puccskísérlet alatt házi őrizetben tartott Gorbacsovtól, majd megkötötte
Fehéroroszország és Ukrajna vezetőjével a Szovjetunió feloszlásáról
szóló egyezményt. Gorbacsov mint a Szovjetunió elnöke egy hetet kapott,
hogy összeszedje cókmókját és lemondjon.
Halva született próbálkozások
Borisz
Jelcin ösztönei jól súgták meg neki, hogy elődje nem akar lemondani
arról, hogy visszatérjen a politikába. Amikor 1996-ban Jelcin
népszerűségi mutatója öt százalékra csökkent, Gorbacsov úgy döntött
elindul ellene az elnökválasztáson - írja a Medusa. Az hagyján, hogy
alapítványának vezető munkatársai ellenezték az ötletet, ám egy hozzá
közelálló forrás szerint a volt first lady, Raisza Gorbacsova is le
akarta beszélni tervéről.
Kettejük viszonya több volt férj és feleség
kapcsolatánál, Gorbacsov legközelebbi bizalmasa volt felesége, aki
mindenhová elkísérte külföldi útjaitól kezdve a Kreml folyosóin át az
utcai kézfogáspartikig. Gorbacsov Raisza 1999-ben bekövetkezett
haláláról azt mondta Herzognak, hogy úgy érezte, tőle is elvették az
életét.
Gorbacsov azzal magyarázta indulását, hogy nem akarja, hogy az orosz
emberek csak Jelcin és első számú kihívója. Gennagyij Zjuganov, a
kommunista párt elnökjelöltje közül választhassanak. Felesége végül
komoly viták után mellé állt, és végigcsinálta a kampányt, ami nem volt
könnyű. Gorbacsov minden gyűlésén az első sorban kommunista aktivisták
rázták az öklüket országuk felosztásával vádolva Gorbacsovot, aki azzal
válaszolt: "Mire vártok? Gyertek fel a színpadra és feszítsetek
keresztre!"
Még durvább volt, hogy omszki gyűlésén valaki feljutott a
színpadra, és pofon vágta. Egy ideig hallgatta a szitkozódást, majd azt
mondta: "Szóval így jut el a fasizmus Oroszországba!" Ezután távozott az
auditóriumból.
Mihail
Gorbacsovnak a korábbi szovjet pártfőtitkár, Jurij Andropov volt a
mentora - írja Zolcer János könyvében. Ma többen azt állítják, hogy az
egykori KGB-főnök nem is annyira Gorbacsovot, hanem rajta keresztül
Raiszát mentorálta, benne látta a nagy "államférfit": ő lett volt az
igazán megfelelő politikus, főtitkár, elnök, és nem a férje, Mihail.
Vele - mondják - bizonyára egészben maradt volna a Szovjetunió. Orosz
politikai elemzők, Raisza ismerői is azt mondják: ha nem következik be
1999-ben a halála, nagy esélye lett volna férje nyomdokaiba lépni, és
akár választásokat is nyerni. Szerintük minden képessége megvolt ahhoz,
hogy irányítsa az országot, folytassa férje reformpolitikáját.
Gorbacsov
végül katasztrofálisan szerepelt, csak a szavazatok 0,5 százalékát
szerezte meg. Az ezt követő években még részt vett az Egyesült Orosz
Szociáldemokrata Párt tevékenységében, ám ezt a szervezetet 2004-ben
elhagyta, miután rájött, hogy párttársai el sem akarnak indulni a
szövetségi parlamenti választásokon.
Ahogy intézetének egyik munkatársa
az időközben felemelkedett Vlagyimir Putyin rendszerének lényegét
összefoglalta, nem volt értelme folytatni. Ebben a rezsimben van egy
kormányzó párt és azt körülveszik díszítő elemként szolgáló, hatalmi
esélyek nélküli további pártok, amelyeknek nem osztanak lapot az ország
ügyeinek intézésében.
Nem nyerte meg az USA a hidegháborút
Az
USA-ban azt tanítják a kisiskolásoknak, hogy az Egyesült Államok
megnyerte a hidegháborút a Szovjetunió ellen. Gorbacsov Herzog filmjében
azt mondja, ez badarság, valójában mindenki nyert azzal, hogy véget ért
az esztelen szembenállás.
Hoffman szerint igaz, hogy a demokrácia és a
piacgazdaság összehasonlíthatatlanul rugalmasabb, hatékonyabb gazdasági
rendszer, mint amilyen a szovjet egypártiság és tervutasítás volt, de
egy Gorbacsovnál hatalomcentrikusabb, keményebb vezető, aki nem habozott
volna erőszakot alkalmazni, ha úgy látta volna, hogy azzal tarthatja
össze az országát, elodázhatta volna a rendszer bukását.
És lehetett
volna sokkal véresebb az elkerülhetetlen összeomlás. Nem a Nyugatnak,
hanem kizárólag neki és külügyminiszterének, Eduard Sevardnadzének
köszönhető, hogy ez nem így történt. Ezeket a szavakat mintha igazolná a Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz államfő parancsára indított véres háború Ukrajna ellen.
Miért bukott el?
Arra a kérdésre, hogy miért bukott meg a
reformkísérlete, egyik tanácsadója azt mondta, nem volt érzéke az
intézmények iránt és erősen hajlott az improvizálásra. Magyarán nem
tudott felépíteni egy működő politikai és gazdasági rendszert a
lebontásra ítélt szovjet szisztéma helyén. Emellett Hoffman szerint nem
szabad megfeledkezni arról, hogy olyan országot vett át, amelynek
vezetői gazdasági analfabéták voltak és az érdekeiknek megfelelően
kozmetikázták a számokat, illetve titkoltak el tényeket.
Ez
megmutatkozott a csernobili atomerőmű katasztrófájában is, amelynek
költségei nem mellesleg szakértők szerint egymaguk államcsődbe
dönthették volna a Szovjetuniót vagy talán meg is történt ez, csak
eltitkolták.
Erre tett rá még egy lapáttal az olaj alacsony világpiaci
ára, ami megfosztotta az energiaexporttól függő országot a létfontosságú
költségvetési bevételektől. Így nem jutott pénz arra, hogy leszereljék
az egyre rosszabb helyzetbe kerülő, és ezért Gorbacsov politikáját
hibáztató nép haragját.
Tragikus hős
Taubman könyvének konklúziójaként tragikus
hősnek láttatja Gorbacsovot (képünkön Antall Józseffel, Magyarország
első szabadon választott miniszterelnökével), akinek bukását részben
saját hiányosságai és hibái okozták, részben pedig az, hogy olyan
országot örökölt elődeitől, amely menthetetlen állapotban volt. A
Szovjetunió nem kerülhette el a gazdasági összeomlást, csak az volt a
kérdés, kit tesz majd ezért felelőssé a társadalom.
Horst
Teltschik, Helmut Kohl tanácsadója, egyetért ezzel a minősítéssel, de
más magyarázatot ad rá Herzog dokumentumfilmjében. Gorbacsov története
azért végződött tragikusan, mert nem tudta elérni két célját. Az egyik
egy NATO és Varsó Szerződés nélküli világ, amely egyetlen biztonsági
rendszerben egyesül Vancouvertől Vlagyivosztokig, a másik a Szovjetunió
egyben tartása. Ugyanakkor így is neki és Sevardnadzénak köszönhető,
hogy Európa teljesen új lapot nyithatott a történetében.
Kelet-Európa
országai, amelyek Gorbacsovnak köszönhetik legújabb kori szabadságukat,
eddig még nem tettek felé egyetlen köszönő gesztust, nem adtak neki egy
"köszönő kitüntetést" sem. Ezekben az országokban még mindig egy
kommunista diktátort és nem a felszabadító reformert látják benne - írja
Zolcer János könyvében. Egyik-másik kelet-európai országban politikai
kapcsolatai révén Zolcer próbálkozott megértetni az aktuális vezetéssel,
hogy hatalmukat ők is Gorbacsov akkori politikájának köszönhetik. Bár
részben vagy egészben igazat adtak neki, mindenütt előjöttek a politikai
félelmek: mit szól majd az ellenzék egy szovjet kommunista vezető
kitüntetéséhez? Mit szólnak az emberek, hogy egy oroszt tüntetnek ki?
Mit szól majd Putyin, hogy Gorbacsov kitüntetést kap, ő meg nem?
Az utolsó évek
Gorbacsov
élete utolsó éveiben általában reggel 6
órakor kelt fel, végzett néhány egyszerű testgyakorlatot az ágyában,
kinyújtózott mint egy macska. Még az elmúlt időszakban is majdnem minden
nap hetente többször bejárt a Gorbacsov Alapnál lévő irodájába.
Szobájában egyetlen dekoráció volt: felesége, Raisza képe.
Hozzátartózói régen nem győzködték, hogy pihenjen többet, sőt, mint
mondta, már magától sem kérdezte, miért nem lazít végre. Úgy gondolta, ha
nem politizálna, még rosszabbul érezné magát. Elég idős volt ahhoz, hogy a
régi igazságot ismételgesse, miszerint ha tudta volna fiatal korában,
amit most, mindent másként csinálhatott volna.
A szabadság íze
Taubman szerint az
oroszok hajlanak arra, hogy erős kezű, autokrata vezetőt válasszanak a
Gorbacsov-féle megengedő vezetők helyett. Egy új cárt keresnek, akit
Putyin személyében meg is kapnak. Hoffman azonban nem ért ezzel egyet.
Szerinte Gorbacsov átmeneti sikere azt bizonyítja, hogy az oroszok éppen
annyira szeretik a szabadságot, mint bármely más nép gyermekei, csak
újra és újra arra kényszerülnek, hogy válasszanak a munkahelyük, a
nyugdíjuk megtartása, azaz az anyagi biztonságuk és a demokrácia között.
Ez kétségbeejtően nehéz dilemma, ám ha egyszer elég stabil
politikai-gazdasági intézményrendszerük lesz, hogy elkerüljék a
választás kényszerét, akkor lemondanak majd a vaskezű vezetőről is.
