BUX 132715.24 0,51 %
OTP 41610 1,29 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Korrupciós botrány robbant ki az olimpiai bizottságban

Egy vezető olimpiai tisztviselő, aki azt mondta, hogy "halálosan komolyan veszi" az emberi jogokat, megengedte, hogy sportjótékonysági alapítványa egy csomó pénzt fogadjon el egy kínai sportruházati cégtől, amely a rabszolgamunkások által előállított hszincsiangi gyapotot használja.

2021. augusztus 8. vasárnap, 15:33

Juan Antonio Samaranch Salisachs, a NOB 2022-es pekingi olimpiai játékok koordinációs bizottságának elnöke a Samaranch Alapítványt, egy sportjótékonysági szervezetet is vezet. A jótékonysági szervezetet olyan nagy kínai vállalatok pénzelik, mint például az ANTA Sports, amely egy sportruházatot gyártó vállalat és márciusban ígéretet tett arra, hogy a kényszermunkával kapcsolatos aggályok ellenére "továbbra is vásárol és használ" Hszincsiangból származó gyapotot. Viszont maga Salisachs egy 2020 októberi találkozón, ahol emberi jogi aktivisták az ujgur helyzet miatti bojkottra szolították fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy ne Pekingben legyenek a következő téli olimpiai játékok, de mindent megtesz az emberi jogok érvényesítéséért - derül ki a Daily Beast cikkéből.

Az ANTA 2012-es indulása óta anyagilag támogatja az alapítványt, és 2013 óta az alapítvánnyal közösen működteti az Olimpiai Jótékonysági Együttműködési Szövetséget. A márka aktív tagja a Samaranch Alapítvány igazgatótanácsának, amelynek alelnöki tisztét Ding Sizsong vezérigazgató tölti be. A kínai márka jelentős olimpiai szponzori szerződéseket kötött, miután Salisachs 2016-ban felkerült a NOB alelnöki székébe. Az ő hivatali ideje alatt a NOB bejelentette, hogy az ANTA Sports gyártja majd a 2021-es tokiói nyári olimpia, a 2022-es pekingi téli olimpia és más sportesemények tisztviselőinek egyenruháit. Ezek a nagy horderejű üzletek elősegítették az ANTA Sports berobbanását a sportszerpiacra, és a világ harmadik legnagyobb bevételű sportruházati vállalatává tették.

A NOB mindeddig nem volt hajlandó ejteni az ANTA Sportsot annak ellenére, hogy a vállalat ígéretet tett a hszincsiangi gyapot további használatára, és áprilisban azt mondta az Axiosnak, hogy "folytatja az ANTA-val kapcsolatos átvilágítási erőfeszítéseit". Sem a NOB, sem a Samaranch Alapítvány nem válaszolt a Daily Beast megkeresésére, amely arra vonatkozott, hogy Salisachs személyes kapcsolatai az ANTA Sportshoz befolyásolták-e a szervezet döntéseit a szponzoráció kérdésében.

Salisachs és az ANTA Sports kapcsolata csak egy a számos kínai szervezetekkel való együttműködése közül, amelyek közül sokan Hszincsiangban vannak - Kína távol-nyugati régiójában, ahol a kínai kormány több mint 1 millió muszlim ujgurt gyűjtött koncentrációs táborba, és sokukat rabszolgamunkára kényszerítette a régió gyapotföldjein. Ezek a kapcsolatok hátrányosnak bizonyulhatnak Saliszach számára,aki az emberi jogi aggályok ellenére is küzd a 2022-es pekingi téli olimpia bojkottja ellen.

Az a leleplezés, hogy Salisachs alapítványa közvetlenül az ANTA Sports-szal dolgozott együtt, valószínűleg tovább erősíti az amerikai kongresszusban az olimpia bojkottálására irányuló kétpárti nyomást. Júliusban az amerikai törvényhozás Kínával foglalkozó végrehajtó bizottsága (CECC) arra kérte a NOB-ot, hogy halassza el a pekingi olimpiát, és nyilvánosan pellengérre állította azokat az amerikai szponzorokat, akik támogatják a sporteseményt. Az ANTA Sportsnak is kevés támogatója van a kongresszusban: a republikánusok például követelték, hogy az NBA sportolói bontsák fel a sportmárkával kötött támogatói szerződéseket.

"A hír, hogy [Salisachs] alapítványa a hszincsiangi kényszermunkából profitál, gyomorforgató" - mondta Jeff Merkley oregoni demokrata szenátor, a CECC elnöke a The Daily Beastnek.

Salisachs nem az első a családjában, aki szoros kapcsolatot épít ki Kínával. Édesapja és a NOB korábbi elnöke, Juan Antonio Samaranch - a Samaranch Alapítvány névadója - szavazatokért lobbizott, hogy Kína megnyerje a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezését. Hálából a kínai kormány egy 144 000 négyzetméteres emlékparkot épített a néhai Samaranch tiszteletére a kínai Tianjinban.

Kína egyébként tagadja, hogy az ujgurokat internáló táborokba zárná - mint azt a nyugati országok és független megfigyelők állítják -, a pekingi vezetés kitart amellett, hogy ezek olyan munkaügyi táborok, ahol a muszlim kisebbség tagjai szakmai átképzést kapnak. Ennek ellenére az Európai Unió tervez, az Egyesült Államok pedig több szankciót már be is vezetett Kína ellen.

A vasárnap véget ért tokiói olimpia sem volt mentes a botrányoktól. Bár huszonöt éve a legjobb teljesítménnyel, 20 éremmel zárta a magyar küldöttség a tokiói olimpiát – aranyból hat, ezüstből és bronzból is hét-hét született. Ennél több utoljára Atlantában volt 1996-ban, akkor pont eggyel több, 21 érem született 7-4-10 bontásban; a koronavírus-járvány miatt több kritika is érte a szervezőket. A japán fővárosban ugyanis egyre több fertőzöttet azonosítottak, a helyi egészségügyi dolgozók többször jelezték, hogy ez csak ront a túlterhelt ellátórendszer helyzetén. Több fertőzöttet találtak is a sportolók és a kísérőik között is.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet