Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az orosz vezetés az elmúlt időszakban elkezdte úgy kezelni az Orosz Föderáció Kommunista Pártját (KPRF), mintha Vlagyimir Putyin államfő rezsimjének valódi ellenzéki pártja lenne. A nagy kérdés az, hogy ez vajon válhat-e egyfajta önbeteljesítő jóslattá, azaz a durva bánásmód valódi ellenzéki párttá teheti a KPRF-et? - írja Mark Galeotti politológus, Kelet-Európa-szakértő a Moscow Timeson megjelent cikkében. Az elmúlt két évtizedben, amióta Putyin áll az ország élén, a kommunisták teátrális szereplésükkel részei voltak a rezsim nagy színjátékának.
A demokratikus elemeket is felmutató autokrata vezetés a rendszer baráti ellenzékeként kezelte a KPRF-et, Vlagyimir Zsirinovszkij liberálisnak nevezett, valójában szélsőségesen nacionalista pártjával együtt, aminek az volt a funkciója, hogy megjelenítse a rezsim demokratikus arcát. Ez a két párt begyűjthette az örök protestálók – azaz a gondolkodás nélkül a kormány ellen szavazók – voksait, emellett a kommunistáknak volt egy szűk baloldali, illetve a szovjet nosztalgiákba feledkezett bázisuk. Időnként vörös zászlókkal és Sztálin, illetve Lenin-porték mögött felvonultak, ami hozzátartozik az orosz politikai folklórhoz.
A „liberálisok” és a kommunisták funkciója az volt a rendszerben, hogy komolytalan alternatívát jelenítsenek meg a kormánypárttal, az Egységes Oroszországgal szemben, egy olyan ellenzéket, amely képtelen arra, hogy valaha a hatalom közelébe kerüljön. Az 1993-ban alapított KPRF további jellegzetessége, hogy 1996 óta Gennagyij Zjuganov vezeti, aki ifjúkommunista apparatcsikként az 1980-as években bírálta Mihail Gorbacsov reformjait és 2010-ben arról beszélt, hogy Oroszországnak újrasztálinosításra van szüksége. A vezetésével az 1999-es elnökválasztáson 24 százalékot ért el az KPRF, ezután 11 és 19 százalék között mozgott a támogatottsága.
Megváltozott a hatalom
A Kreml azonban az utóbbi időben megváltozott, egyre kevésbé törődik a rezsim demokratikus maszkjának fenntartásával, egyre nyíltabban tiporja a valódi ellenzékét, ami nyilván összefügg azzal, hogy közelednek a szeptemberi Duma-választások. Az elmúlt hónapokban Alekszej Navalnij és követői, illetve médiájuk volt a fő célpont, ám a hatalom elnyomó apparátusa az utóbbi időben rászállt az álellenzéki kommunista pártra is.
A leglátványosabb jele ennek az volt, hogy eltiltották a választási indulástól az agrárgazdaságban meggazdagodott Pavel Grugyinint, aki a 2018-as elnökválasztáson elindult Putyinnal szemben, és a szeptemberi szavazás előtt a KPRF listáján a harmadik helyen szerepelt, Zjuganov és Szvetlana Szavickaja űrhajósnő mögött. Az Központi Választási Bizottság azzal indokolta ezt a döntést, hogy nem indulhatnak jelöltként olyanok, akiknek külföldi vagyonuk van. Grugyinin hiába jelezte, hogy 2017-ben eladta a Belizében bejegyzett Bontro Ltd.-ben lévő tulajdonrészét és a vállalat 2019-ben le is húzta a rolót.
Zjuganovot láthatóan feldühítette a hatalom akciója, csúnya megjegyzésekkel illette a rezsimet és a párt tüntetéseket szervezett augusztus második felére és szeptember elejére. Azzal fenyegetőznek, hogy ha nem engedélyezik a vonulásukat, akkor is az utcára mennek. Zjuganov választás elé került: két évtizedes szolgai viselkedés után vajon képes-e változtatni?
Borult az üzlet
Ezt nem lehet kizárni – véli a Moscow Times cikkírója –, miután a hatalom felrúgta az üzletet, amely úgy szólt, hogy a kommunisták eljátsszák a rezsim ellenzékének szerepét cserébe azért, hogy békén hagyják őket és biztosítják a létezésük jogi és anyagi feltételeit. Az elnöki adminisztrációban dolgozó hatalomtechnikai csapat, amelyet Szergej Kirijenko vezet, úgy láthatta, hogy az egyértelműen keményebb felállásban nincs szükség az öregedő kommunistákra.
A háttérben az lehet, hogy az Egységes Oroszországnak gondjai vannak csökkenő népszerűségével. A közvélemény-kutatások szerint nehezen érhet el nagyobb szavazati arányt 25 százaléknál szeptemberben, miközben a Kreml abszolút többséget akar a törvényhozásban, hogy a kormány és a kormánypárt harmonikusan működhessen együtt. Eközben Zjuganov úgy gondolhatja, hogy felverheti az árát pártja együttműködésének, amit úgy érhet el, hogy a KPRF a lehető legtöbb fejfájást okozza a kormányon lévőknek. A kommunistákat jelenleg 10 százalékon mérik, ami elég lehet az abszolút többség megakadályozásához.
Nem normális idők
A politológus szerint ha ezt teszi, akkor elszámolja magát. Ha az elmúlt elmúlt húsz évet a putyini rezsim normális működésének tekintjük, akkor jelenleg nem normális időket élünk. A hatalom ma már hajlamos az alkudozás helyett mindent erővel eltakarítani az útból, amiről úgy gondolja, hogy akadályozhatja a haladását. Ugyanakkor Zjuganov kutyaszorítóba van.
A pártját az eljelentéktelenedés veszélye fenyegeti, miközben az ifjabb kommunisták úgy gondolják, hogy valódi ellenzékként kellene fellépniük a kormányon lévőkkel szemben. Az utóbbiak közül egyesek kapcsolatban állnak Navalnij köreivel, amelynek tagjai abban bíznak, hogy korábbi tanácsuk a választóknak, miszerint taktikai megfontolásból szavazzanak bármilyen pártra, amely szemben áll az Egységes Oroszországgal, hozhat valamit a konyhára szeptemberben.
Az utolsó esély
Összességében az, hogy a Kreml reális ellenzékkén kezdi kezelni a KPRF-et, lehetőséget ad arra, hogy a párt újradefiniálja magát valódi politikai erőként. Főként ha túl tud lépni azon, hogy magasabb nyugdíjakat követeljen és dicsérje a háborús veteránokat. Miután - egyetlen alternatív politikai erőként - még rendelkeznek országos szervezeti háttérrel az országban, a kommunista párt az utolsó politikai szervezet, amely valódi alternatívaként jelenhet a kormánypárttal szemben. Főként hogy a nagy honvédő háború emlékének őrzőiként nem lehet Nyugat-barátként leírni őket.
A kommunisták eljátszhatják a patrióta baloldali politikai erő szerepét, amely szembeszáll az országra akaszkodott liberális oligarchaelittel, amely 1991-ben megszerezte a hatalmat. Ez persze azzal járna, hogy a hatalom teljes politikai és jogi apparátusával rátámadna a pártra. Nehéz elhinni, hogy Zjuganov és vezetőtársai a kényelmes álellenzéki szerepvállalás után belevágnának ebbe, de a társadalmi elégedetlenség, amely a rendszerrel szembe fordítja a szavazókat, változtathat ezen.
Végül ahogy egyre inkább az a helyzet alakul ki, hogy a rezsim semmit sem kínál a pártnak, úgy erősödhet a hajlandóságuk arra, hogy új módon kezdjenek politizálni. A történet vége az lehet – véli a Kelet-Európa-szakértő –, hogy a Kreml egy idő után hiányolni fog a régi KPRF-et, miután sikerrel felszámolja eddigi működésének feltételeit.
