Kevesebb mint két hónappal ezelőtt a moszkvai vezetés két országgal nyitotta meg azt a hivatalos listáját, amelyen az Oroszországgal „barátságtalan” országok szerepelnek. Az egyik az Egyesült Államok, ez nem meglepő, a másik a Cseh Köztársaság. Az utóbbi oka, hogy a cseh-orosz kapcsolatok a prágai tavasz 1968-as elfojtása óta a legmélyebbre süllyedtek azt követően, hogy kiderült, az orosz katonai titkosszolgálat emberei robbantottak fel 2014-ben egy csehországi lőszerraktárat.
A „rossz fiúk” listája azonban hamarosan bővül fog – írja Tony Barber a Financial Times (FT) publicistája, aki Európa elrontott Oroszország-politikáját elemzi. Ausztrália, Kanada és az Egyesült Királyság azért léphet be a sorba, mert eltántoríthatatlan barátai az USA-nak, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Ukrajna pedig azért, mert potenciális agresszornak tartják Oroszországot. A listán szereplői országok olyan nehézségekre számíthatnak, mint például hogy nagykövetségeik nehezen találnak alkalmazottakat Moszkvában.
Nem hivatalosan inkább annak van jelentősége, hogy mely országok nem szerepelnek a „rossz fiúk” között. Miközben Kelet-Közép-Európa erősen képviselteti magát, Franciaország és Németország, nem került a listára, mert – ahogy egy orosz parlamenti képviselő magyarázta – a Kreml „tárgyalópartnerként” tekint erre a két országra. Az FT cikkírója szerint feltűnő, hogy miközben a Nyugat és Oroszország kapcsolata általában mélyponton van, a két európai uniós nagyhatalom kimarad az orosz „haragszomrád-listáról”.
A kínos igazság
A háttérben az a kínos igazság húzódik meg, hogy biztonsági szempontból éles különbség van a NATO és az EU között. Hiába fogja a következő NATO-csúcsértekezlet is kinyilvánítani a katonai szövetség tagállamainak egységét az Oroszországgal szemben követett stratégiában, valójában a kelet-közép-európai országok nem bíznak abban, hogy az EU képes garantálni biztonságukat Oroszországgal szemben. Csak a USA biztonsági ernyőjében bíznak.
A kelet-közép-európai uniós tagállamok a bukaresti 9-ek kezdeményezés keretében legutóbb május elején fejezték ki, hogy elítélik Oroszország agresszív lépéseit és katonai erődemonstrációját nyugati határai mentén. Hozzátették, hogy úgy látják, ez továbbra is fenyegeti az euró-atlanti szövetség biztonságát.
A bukaresti 9-ek a román és a lengyel elnök kezdeményezésére jött létre 2015-ben, a 2014-es ukrán válságot követően, amelyben Moszkva a Krím elcsatolásával felrúgta az Ukrajnáról a Szovjetunió megszűnése után kötött nemzetközi megállapodást. A csoport tagjai Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország, illetve a balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia, továbbá Bulgária és Románia.
Az országokat államfőik képviselik, így Magyarországot jelenleg Áder János, aki a május 10-ei online tanácskozáson azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét. A NATO-nak a kelet felől érkező kihívások mellett nagyobb figyelmet kellene fordítania a dél felől érkezőkre, így a terrorizmusra, az illegális bevándorlásra és az orosz befolyás terjedésére a Nyugat-Balkánon.
Eltérés az egységtől
A keleti tagállamok héja viselkedése közepette Berlin és Párizs megengedi magának, hogy időnként eltérjen az egységes európai politikai irányvonaltól, és galambként kezelje Oroszországot. Ennek hátterét magyarázza például Armin Laschet, a CDU kancellárjelöltje, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke megjegyzése, amelyből kiderült, hogy tartományában 1200 vállalat kereskedik orosz partnerekkel vagy fektetett be tőkét Oroszországban. Magyarán a németek úgy gondolják, a jó gazdasági kapcsolatok ápolása felülírhatja a politikai ellenségeskedést az oroszokkal.
Ami a franciákat illeti, Emmanuel Macron elnök két évvel ezelőtt próbálkozott új Oroszország-politikával arra hivatkozva, hogy hiba eltaszítani az oroszokat Európától. Az ötlet nem volt rossz, kár, hogy a francia államfő nem egyeztetett előtte európai partnereivel, amivel azt kockáztatta, hogy gyakorlatilag aláírja Moszkva erőszakoskodó politikáját Oroszország nyugati szomszédaival szemben. Végül – akárcsak a gazdasági kapcsolatokat előnyben részesítő német politika – a francia béküléssel is az EU keleti határvidékén lévő országok járhatnak rosszul.
