Erről a szaúdi olajügyi miniszter beszélt az OPEC bécsi ülésének szünetében. Azt mondta, hogy megpróbálják napi 32,5 millió hordóra lenyomni a termelésvisszafogást a jelenlegi 33,64 millió hordóról.
A szaúdi miniszter úgy fogalmazott, hogy a szervezeti szintű termeléscsökkentés mértékéről \"nagyon közel állnak a vélemények\", most következik a neheze, azaz a termelésvisszafogás lebontása egyes országokra. \"Remélhetőleg erre még szerdán sor kerül\" - tette hozzá a miniszter.
Az iráni olajügyi miniszter pedig azt mondta, hogy a termelést egyelőre hat hónapra fagyasztanák be. \"A piaci reakciótól függ, hogy mi lesz azután\". Az iráni olajtermelésről pedig azt mondta a miniszter, hogy az OPEC Irán esetében más megoldáson gondolkodik, mint a csökkentés.
Percekkel 12 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,27 dollár (6,91 százalék) csökkenéssel 50,59 dolláron állt.
