Sajtótájékoztatóján az ECB vezető közgazdásza hangsúlyozta, hogy még túl korai lenne reagálni a republikánus párti elnökjelölt győzelmére.
Természetesen általában ilyenkor áttekintjük az első napok ingadozásait, tehát türelmesnek kell lennünk, látni kell, hogyan alakulnak a dolgok. Nyugodtnak kell lennünk, nyugodtabbnak, mint a piacoknak - mondta a tisztségviselő.
A Forexlive.com Ewald Nowotnyt, az ECB kormányzótanácsának tagját, az osztrák jegybank elnökét idézte az amerikai elnökválasztás kapcsán, aki szerint
Nowotny kijelentette, hogy az ECB készen áll arra, hogy vészhelyzet esetén közbelépjen. Nowotny attól tart a Forexlive szerint, hogy közép távon hasonló bizonytalansággal teli időszakba lépünk, mint a Brexit-szavazás után.
Nem lehet megmondani, hogy a Fed decemberi kamatemelésének ugyanakkora-e az esélye, mint korábban. Amennyiben a dollár csökkenő, az euró emelkedő tendenciája felgyorsulna, az veszélyeztetheti a fellendülést Európában - mondta, de azt is hozzátette: meg kell várni, hogy alakulnak a dolgok.
