Aggodalomra ad okot a délkelet-ukrajnai erőszak, és Oroszország \"kénytelen reagálni\" ezekre az eseményekre - mondta a tárcavezető. Az Ukrajnával határos régiókban Oroszország Déli és a Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai kezdtek gyakorlatot. Szergej Sojgu nem ismertette ezek létszámát, csupán annyit mondott, hogy a csapatok \"kijelölt feladatot hajtanak végre\", és a légierő gépei az államhatár közelében végeznek repülést.
Az orosz védelmi miniszter részletesen beszámolt arról, hogy adataik szerint \"a délkelet-ukrajnai békés lakosság elleni műveletben automata fegyverekkel felszerelt ukrán csapatok vesznek részt, amelyeknek az összlétszáma több mint 11 ezer fő. A fegyveresek 160 harckocsival, 230 tengerészgyalogsági harcjárművel és páncélozott szállító eszközzel, valamint legalább 150 ágyúval, páncéltörővel, valamint nagy számú légierővel vonultak be.\"
Sojgu azt állította, hogy \"a békés délkelet-ukrajnai állampolgárok ellen a Nemzeti Gárda egységei, valamint a Jobboldali Szektor szélsőségesei lépnek fel\". Arról is beszélt, hogy elkezdődött a Donbassz nevű zászlóalj felállítása, és a hatalom az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint a belügyminisztérium egységeit is Luhanszkba, illetve Donyeckbe dobta át.
Ezzel szemben a délkelet-ukrajnai önvédelmi egységek nem sokkal több mint 2 ezer embert számlálnak, és körülbelül 100 automata fegyverrel rendelkeznek, amelyeket alapvetően a járási rendőrségektől és az ukrán biztonsági szolgálattól zsákmányoltak - mondta. \"Az erőviszonyok láthatóan nem kiegyenlítettek. (...) Ha ezt a háborús gépezetet ma nem állítjuk le, akkor nagyon sok halott és sebesült lesz\" - hangsúlyozta Sojgu, és közölte, a Lengyelország és a balti államok területére bejelentett NATO-hadgyakorlat \"nem járul hozzá az Ukrajna körüli helyzet rendezéséhez\".
A védelmi miniszter közlése szerint Oroszország és Ukrajna határán \"több, katonai manőverre képes diverziós csoport tevékenykedik\".
Időközben kijevi sajtójelentések szerint az ukrán biztonsági erők leállították a Donyeck megyei Szlovjanszk városában a terrorellenes műveletet, miután az orosz csapatok hadgyakorlatba kezdtek az Ukrajnával határos területeken.
