A konfliktus békés rendezése érdekében vonulok vissza − közölte tegnap a távozó Mikola Azarov ukrán miniszterelnök, akinek a lemondását azonnal el is fogadta Viktor Janukovics államfő. Ezzel párhuzamosan a parlament rendkívüli ülésén megsemmisítette a gyülekezési szabadságot erősen korlátozó, alig két hete megszavazott törvénycsomagot − mindez történt abban a reményben, hogy sikerül megfékezni az egyre terjedő tiltakozásokat. Janukovics elnök már a múlt hét végén felajánlotta a kormányfői széket Arszenyij Jacenyuk ellenzéki vezetőnek, ám az ellenzék nem ment bele a csapdát jelentő kompromisszumba. Ukrajnában ugyanis a tényleges hatalom az államfő kezében van, ezért továbbra is ragaszkodnak az elnök távozásához.
Az utóbbi napok fejleményei abból a szempontból biztatóak, hogy a hatalom lelépett az erőszak útjáról, de a tiltakozó mozgalom hiába terjedt ki gyakorlatilag az ország egészére (Kárpátalja kivételével), győzelme korántsem biztos. Ráadásul az ukrán ellenzék győzelme legalább annyi problémát jelentene Európának, mint a veresége. Először is tovább rontaná az EU kapcsolatait Oroszországgal, amely azzal vádolja, hogy titokban az unió szervezi és pénzeli az ellenállást, sőt az orosz média és több politikus olyan aggályokat is hangoztatott, hogy a zavargások átterjedhetnek Oroszországra. A másik nagy félelem, hogy kettészakadhat Ukrajna − a 70-80 százalékban oroszok lakta keleti országrész leválhat az európai orientációjú nyugatiról, hogy távlatilag Oroszország részévé váljon.
Ha az ellenzék veszi át a hatalmat Kijevben, akkor ígéretéhez híven fel kell mondania a Janukovics−Putyin megállapodást, és az EU-hoz fordulhat támogatásért. Brüsszel viszont − még ha képes és hajlandó lenne is 15 milliárd dollárt adni Ukrajnának Moszkva helyett − nem kényszerítheti az oroszokat a kereskedelmi és vámkedvezmények fenntartására, ami önmagában is elég lehet az ukrán gazdaság összeomlásához (lásd még írásunkat a 6. oldalon).
Szerző: Barabás T. János
