BUX 132420.13 0,28 %
OTP 41250 0,41 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rekordalacsony az infláció az eurózónában

2014. január 8. szerda, 00:00

Amióta az Eurostat adatokat közöl az eurózóna-inflációról, nem volt olyan alacsony a fogyasztói árak növekedése, mint a múlt hónapban − erre utalnak az Eurostat legfrissebb, előzetes adatai. Ezek szerint 2013 decemberében az éves alapú infláció 0,8 százalékra, a gyakran változó energia- és élelmiszeráraktól megtisztított maginfláció pedig 0,7 százalékra esett. Bár a zuhanás részben módszertani változásoknak tudható be, az adatok így is erősíthetik a deflációtól való félelmet. Az Európai központi Bank (ECB) decemberben közölt előrejelzése alapján 2014-re 1,1, a jövő évre pedig 1,5 százalékos árnövekedést vár. A Capital Economics elemzői szerint azonban kevés jel utal arra, hogy a közeljövőben emelkednének a fogyasztói árak, így az infláció jelentősen a jegybanki cél alatt marad, tovább, mint azt Frankfurtban várják. Az ECB következő kamatdöntő ülésére csütörtökön kerül sor, ezen azonban várhatóan tartják a rekordalacsony, 0,25 százalékos alapkamatot. Egyes elemzők szerint azonban ha most nem is, a következő hónapok ülésein további intézkedésekre, negatív betéti kamat bevezetésére vagy kötvényvásárlásra lehet számítani.

Szerző: Csurgó Dénes

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet