Olajipari források szerint Kína olyan kereskedelmi megállapodást tervez aláírni az iráni állami olajvállalattal, amelynek alapján idén jelentősen megemelnék az Iránból származó olajimportot. Nem tudni pontosan, hogy a kínai állami olajkereskedelmi vállalat és a teheráni fél közötti megállapodás mennyivel növelné az exportot Kínába, szakértők szerint azonban a mostani mennyiség emelésével mindkét fél azt kockáztatja, hogy megszegi az USA és Európa által az iráni atomprogram miatt kiszabott szankciókat. Az üzlet így veszélyeztetheti az Irán és a Nyugat közötti novemberi megállapodást, amelyben enyhítették a perzsa országra vonatkozó szankciókat, az olajexportra vonatkozó megkötések viszont érvényben maradtak. Kína, Irán legjelentősebb olajkereskedelmi partnere jelenleg napi 505 ezer hordó olajat vásárol, ez a szám a 2012-es szankciók előtt napi 530 ezer hordó felett volt. A kínai állami kereskedelmi vállalatot, a Csönrong Csuhait korábban már megbüntették szankciószegő kereskedésért, ám egy volt munkatárs szerint a cég nem aggódik a büntetések miatt, ezért a kínai felet ez a fenyegetés nem tántoríthatja el az üzlettől.
Szerző: Csurgó Dénes
