Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal fenyegette meg Ukrajnát, hogy elveszíti az Oroszországgal szemben élvezett kereskedelmi kiváltságait, ha szerződést köt az Európai Unióval (EU). Minszkben tartott sajtóértekezletén − ahova az oroszok által alapított Legfelső Eurázsiai Gazdasági Tanács ülésére érkezett − kijelentette: Oroszország nem zárja el piacait az ukrán áruk elől, ha Kijev társulási szerződést köt az EU-val, de Kijev ebben az esetben nem élvezheti a Független Államok Közössége vámuniójának előnyeit. Ezt az orosz piac védelme teszi elkerülhetetlenné, mert nem engedhetik meg, hogy az EU-val kötött társulási szerződés következtében Ukrajnába vámmentesen özönlő nyugati árutömeg ugyancsak vámmentesen áraszthassa el Oroszországot.
Ezért ebben az esetben szükségszerűen az ukrán áruk olyan elbírálás alá kerülnek, mint a világ bármely országáé, amely tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) − jelentette az Interfax Ukraine. Mint mondta, Viktor Janukovics ukrán elnök kérésére még azt megelőzően tanácskozni fognak, hogy Kijev aláírná a társulási szerződést az EU-val. Ez utóbbi jó eséllyel meg fog valósulni, legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben azt mondta, egy-két elvarrandó szál még van, de lényegében biztosra vehető az ukrán EU-társulás és ezt támogatja Magyarország is. Ugyancsak pénteken jelntették be, hogy véglegesítették a horvát Krk szigetétől Magyarországon át Ukrajnába vezető, mintegy 10 milliárd köbméter éves kapacitású gázvezeték tervét, amelyet Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter \"adriai-magyar folyosónak\" nevezett.
Oroszország az utóbbi hónapokban több kísérletet tett, hogy eltántorítsa Ukrajnát a társulási szerződés aláírásától, a gázár némi csökkentésétől az ukrán áruk importjának fogyasztóvédelmi okokra hivatkozó letiltásáig. Kétségtelen, hogy Janukovicsnak van mit meggondolnia, hiszen az orosz piac elvesztése rendkívül veszélyes helyzetbe hozná az országot, így érthető, hogy szeretné ezt a kapcsolatot érintetlenül megőrizni, ugyanakkor látja, hogy országának jövőjét a nyugati szövetség garantálhatja. Márpedig nemcsak az oroszok tartják elfogadhatatlannak álmát, hogy Ukrajna mindkét szövetségnek a tagja legyen, ezt kategorikusan elutasítja Brüsszel is.
