A várakozásoknál rosszabbul mehetett a szekere a Citigroupnak a harmadik negyedévben − legalábbis a hírek szerint ezt közölte a bank a befektetőkkel. A rossz teljesítmény oka, hogy a vártnál gyengébben teljesítettek a fontos piacok a nyáron. Mindezek alapján egyes elemzők arra számítanak, hogy a Citigroup bevétele több mint 10 százalékkal lesz alacsonyabb a tavalyi hasonló időszakinál. A bankcsoport − amely október 15-én teszi közzé gyorsjelentését − nem kommentálta az értesülést. A második negyedév az egy évvel korábbihoz képest még jól sikerült, 4,2 milliárd dolláros nettó profitot ért el a Citigroup 20,5 milliárd dolláros árbevétel mellett (a tavalyi hasonló adatok: 18,4 milliárdos forgalom, 2,9 milliárdos nyereség). A profit részvényenként 1,34 dollár lett, szemben a tavalyi 0,95 dollárral és az elemzők által várt 1,25 dollárral. A javuló eredmény nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a nettó hitelezési veszteség negyedével maradt el az egy évvel ezelőttitől, így 2,6 milliárd dollárt tett ki.
