Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár elsőre nem tűnik túl logikusnak, hogy miért lett százezres tüntetéssorozat egy négyfős, néhány fa védelmében kezdett tiltakozásból, a Taksim tér az országot ismerők szerint nagyon jól szimbolizálja a Recep Tayyip Erdogan kormányzásával kapcsolatos ellentmondásokat. Nyugati közgazdászok se nagyon értették a felháborodást − Jeffrey Sachs például elképesztően rossz időzítéssel, május 28-án tett közzé egy cikket Törökország gazdasági diadalmenete előtt tisztelegve. A GDP Erdogan 2003-as hatalomra jutása óta megháromszorozódott, az átlagos bővülés évi 5 százalék volt, messze a legmagasabb egész Európában. A turizmus mellett egy sor iparág versenyképessé vált nemzetközi szinten (különösen az építőipar és a szolgáltató szektor), széles és vagyonos középosztály alakult ki, elsőrangúak az egyetemek és az infrastruktúra.
A Taksim térre tervezett plázakomplexum egy gigantikus, 15 milliárd dolláros fejlesztési terv része, megfigyelők szerint az új középosztály éppen azt sérelmezi, hogy − sok máshoz hasonlóan − a projekt tervezése túlságosan centralizált volt, semmilyen szinten nem vonták be a városlakókat. A mérsékelt iszlamista Erdogan politikai bázisa amúgy is a vidék, az atatürki szekuláris hagyományok iránt elkötelezett városiak pedig hosszú ideje tiltakoznak politikai alapjogok elvétele és a tekintélyelvű vezetési stílus ellen. Dani Rodrik és Kemal Dervis tekintélyes török közgazdászok szerint jogos az elégedetlenség, Erdogan gazdasági tündérmeséje mögül ugyanis sok helyen kikandikál a korrupció és a gazdaságpolitika bizonyos értelemben az egyenlőtlenséget is növelte. A tüntetők tehát nem a gazdasági lehetőségek hiányával elégedetlenek − egyesek szerint éppen az új gazdagság miatt követelnek nagyobb beleszólást a döntésekbe.
Az isztambuli tőzsde nem tért még magához abból a sokkból, amit a tüntetések okoztak: az első kereskedési napon több mint tíz százalékot zuhant a vezető tőzsdeindex és azóta sem indult el felfelé. Más kérdés, hogy nehéz elhatárolni egymástól a belső hatásokat a globális kockázatvállalási kedv átmeneti elpárolgásától (több más feltörekvő országban is nagyot romlott a befektetői hangulat május második felében) és a török részvények eddig is közismert túlértékeltségétől. Piaci vélemények szerint valószínű, hogy egy már érlelődő korrekcióra adott lehetőséget a politikai válság. Mivel a fundamentális gazdasági tényezők változatlanok, valószínűtlen, hogy a befektetők olyan finnyásak lennének, hogy a politikai szabadságjogok lábbal tiprása miatt valóban magára hagyják Törökországot. Ehhez az kellene, hogy a folyó fizetési mérleg lassan krónikussá váló hiánya komoly sebezhetőségként mutassa meg magát − a törökök szerencséjére (és az eurózóna perifériájával ellentétben) azonban a líra ilyen esetben bármikor leértékelődhet.
