Az amerikai kongresszusi republikánus és demokrata vezetők, valamint Barack Obama elnök között az adópolitikában már körvonalazódik a kompromisszum, a kiadáscsökkentésben azonban talán még nagyobb a szakadék a felek közöt A demokraták fő követelése, az évi 250 ezer dollár felett keresők Bush-korszak előtti adókulcsának a visszaállítása egyre több irányból találkozik támogatással: Jamie Dimon − aki a JP Morgan vezérigazgatójaként a Wall Street egyik fő szószólója − például az elnökkel folytatott beszélgetése után jelezte, hogy támogatja az adóemelést. Ennél is fontosabb lehet, hogy hasonlóan nyilatkozott Lindsay Graham dél-karolinai republikánus szenátor, aki tíz éve − pártjának szinte összes tagjával együtt − aláírta Grover Norquist jobboldali aktivista \"adóemelés-ellenes esküjét\". A republikánusok csak akkor lesznek hajlandóak engedményt tenni az adók terén, ha a kiadásokat is jelentősen csökkentik, ami viszont a demokraták ellenállásával fog találkozni. Obama elnök tíz évre 1,6 ezer milliárd dollár új adóbevételt (ennek harmada a leggazdagabbak személyi jövedelemadójából, a többi pedig adókedvezmények megszüntetéséből jönne), és 2,4 ezer milliárd dollár kiadáscsökkentést várnak − ez utóbbi területeit azonban nem látni tisztán. A republikánusok felé húzó Peterson Foundation például jóval többet akar lefaragásból: 1 dollár adóemelésre 1,5 helyett legalább 3 dollár kiadáscsökkentést várna, és elsősorban a népszerű szövetségi szociális programok finanszírozásából vágnának. A demokraták viszont a kiadáscsökkentés javát a republikánusoknak szent védelmi kiadások visszaszorításából intéznék el.
