A Starbucks kávéházlánc felháborodott brit képviselők kérdéseire felelhet, miután kiderült: különböző számviteli módszerek használatával az adóhivatal felé veszteséget, a befektetők felé viszont masszív nyereséget jelentett − ennek köszönhetően pedig jóval kevesebbet adózott. A Reuters elemzése szerint Nagy-Britannián kívül Németországban és Franciaországban is hasonló technikákkal élt a cég: több millió dolláros számviteli veszteségeket halmozott fel, hogy kedvezőbb adózási feltételekhez jusson. A módszer arra épül, hogy a társaság jogdíjat vet ki saját brandjére (amivel veszteségeket okoz az adott ország részlegénél), és ezt a cég hollandiai európai központjában számolja el, kedvezőbb adókulcs mellett. Tavaly például a befektetőkhöz szóló gyorsjelentések szerint az európai divízió az egész évben 40 millió dollár nyereséget hozott, viszont a térség árbevételének 90 százalékát adó brit, német és francia részlegek együtt 60 millió dollár veszteségről számoltak be a nemzeti adóhivataloknak. A fura könyvelési megoldásoknak köszönhető, hogy az amerikai lánc 13 év alatt 14 millió dollárt fizetett a brit államkasszába, miközben összesen 3,1 milliárd dollár árbevételt ért el az országban. A Starbucks azzal védekezett, hogy áfát és járulékokat azért fizettek így is, és hogy legális módszerekkel próbálták optimalizálni adóterheiket. Tegnap mindenesetre a brit parlament nagyvállalati adóoptimalizálással foglalkozó bizottsága előtt felelhettek a cég vezetői − akik mellett a hasonló eszközökkel élő Google és az Amazon képviselőit is beidézték −, miközben néhány kávézóját aktivisták kísérelték meg átalakítani hajléktalanmelegedővé.
