A vártnál is meredekebben esett a német ipari rendelésállomány szeptemberben, ami ismét a legnagyobb európai gazdaság lendületének kifulladására, valamint az eurózóna keresletének visszaesésére hívja fel a figyelmet. Augusztushoz képest 3,3 százalékkal kevesebb volt a rendelés a német vállalatok könyveiben, pedig az elemzők csak félszázalékos romlásra számítottak. A legnagyobb lefelé húzó tényező az eurózóna volt, innen ugyanis közel tíz százalékkal kevesebb rendelést kaptak a németek, aminek következtében a teljes export-rendelésállomány 4,5 százalékkal esett vissza. A belső piacra irányuló ipari megbízásokból 1,8 százalékkal volt kevesebb az első őszi hónapban. Kismértékben ellensúlyozza a mostani mínuszt, hogy az augusztusi havi 1,3 százalékos visszaesést 0,8 százalékra módosította a német gazdasági minisztérium, amely közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy az első félévinél lényegesen rosszabbak a külső és a belső konjunkturális körülmények is. Ez természetesen a GDP-számokban is tükröződik majd, a negyedik negyedre a legtöbb elemző csúnya visszaesést vár.
