Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kétezres években megszokott, jóval tíz százalék feletti kínai GDP-növekedési ütemnek hosszú ideig búcsút mondhatunk − ismeri el egyre több közgazdász, az utóbbi hónapokban ugyanis teret nyert az a felismerés, hogy már nem egy átmeneti, ciklikus fékezésről van szó. A gondok valójában sokkal mélyebbek, és kétségbe vonják az utóbbi harminc év egyoldalúan a feldolgozóipari exportra épülő kínai fejlesztési modelljét is. Több jel is arra utal, hogy a világgazdaságban létrejött egyensúlytalanságok miatt a legnagyobb ázsiai gazdaság már nem tudja folytatni az eddigi modellt, és lassan át kell állnia az export helyett a belső fogyasztásra, a feldolgozóipar helyett pedig a szolgáltató szektorra. A 2008−2009-es, a globális recessziónak tulajdonítható lassulás még egyértelműen ciklikus volt − néhány negyedévre gyakorlatilag megállt a GDP-növekedés, ám 2009 végén már újra a korábbi szinteken pörgött a gazdaság −, az idei második és harmadik negyedéves, 8 százalék alatti növekedés viszont már valószínűleg szerkezeti okokkal is magyarázható.
Kína a nyolcvanas években megkezdett gazdaságpolitikai nyitással két tényezőre alapozta exportoffenzíváját: a végtelen mennyiségben rendelkezésre álló olcsó munkaerejére, valamint a kormánytól nem független jegybank által manipulált nyomott devizaárfolyamára. A munkaerő-utánpótlás azonban lassan kiszáradt, megfigyelők szerint ugyanis nagyjából egy-két éve Kína már elérkezett a közgazdaságban \"Lewis-fordulópontnak\" nevezett helyzethez, amikor is már nincsen akkora, a városi gyárakba vándorlásra kész munkaerő vidéken, amely továbbra is nyomás alatt tarthatná a gyárakban dolgozók bérigényeit. A több évtizedes exporttöbbletekkel pedig hatalmas aktívumok jöttek létre, és a belső felhalmozás érthetően növelte az inflációs nyomást. A kínai monetáris politikának így egyre erőteljesebb szigorításokat kellett bevetnie, hogy úrrá legyen a politikailag is érzékeny áremelkedéseken. Az exportlassulás legfontosabb oka ugyan az eurózóna válsága, hiszen az ottani kereslet kiesése azonnal érezhető a fejlett világ igényeihez szabott kínai gyárkapacitásokban − ám a jelek szerint ez a válság is hosszú ideig eltart majd, tehát Kínában sem várhatnak arra, hogy néhány negyed év után minden a régiben megy tovább.
A lassulás ciklikus vagy strukturális jellege közvetlenül meghatározza a gazdasági vezetés mozgásterét is: ha csak átmeneti, akkor a szokásos anticiklikus monetáris és fiskális politikákkal próbálhatják elviselhetőbbé tenni a nehéz periódust. Ha viszont nem fenntartható az exportvezérelt modell, akkor Kínának élénkítenie kellene a belső szolgáltatások piacát. Ez egyelőre nem megy túl jól, az októberi hivatalos szolgáltató szektorbeli beszerzésimenedzser-index ugyanis főleg az ingatlanszektor miatt emelkedett 55,5 pontra a szeptemberi 53,7 pont után. Az ingatlanpiac túlhevülését a kínai vezetés − okulva a fejlett világ katasztrofális tapasztalataiból − minden eszközzel el szeretné kerülni; ugyanakkor a szolgáltató szektor többi részében a szabályozás lebontása már az új politikai vezetés feladata lesz. Igaz, ennek nem tiszta lappal állnak majd neki, a tavaly óta futó ötéves terv ugyanis nagy szerepet szán a szolgáltatásoknak: a GDP arányában a jelenlegi 43 százalékról tovább közelítené a fejlett országok 70 százalék körüli szintjéhez.
Napi grafikonok
