Több időt adnának maguknak a világ legnagyobb gazdaságai adósságállományaik csökkentésére, hogy elkerüljék a globális recessziót − összegzett a Reuters a G20 pénzügyminisztereinek utolsó mexikói találkozója végén. A Mario Draghi ECB-elnök, Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, valamint utóbbi francia és brazil kollégája részvétele nélkül zajló találkozón többen is úgy nyilatkoztak, hogy hiába kötelezték el magukat két éve Torontóban a szigorú költségvetési politika mellett, ezek − a kormányzati megszorítások növekedésre gyakorolt, váratlanul negatív hatásuk miatt − szinte bizonyosan nem lesznek megvalósíthatók.
A torontói célokat ugyan nem kötötték konkrét számokhoz, az akkori zárónyilatkozat csupán a deficitek viszonylag gyors leszorítása mellett érvel. Most azonban a legnagyobb országok, köztük is elsősorban az Egyesült Államok és Japán, óvakodnának a növekedést hátrányosan érintő lépésektől. Ebben van is gazdasági logika, ahogyan azt az IMF legutóbbi világgazdasági kitekintése is alátámasztotta: a megszorítások a fejlett országokban gyakran annál is jobban visszafogják a növekedést, mint amennyit a GDP arányában spórol rajtuk az adott ország (így a GDP-arányos adósság még nőhet is a megszorítások hatására).
A világ húsz legnagyobb gazdasága 2008 őszén − a globális recesszió kiteljesedése okozta ijedség idején − nagy egyetértésben kezdett koordinált mentőakciókba és gazdaságélénkítési programokba, majd két éve szintén konszenzus volt az országok között abban, hogy az elszálló adósságok miatt ideje szigorúbban költekezni. A mostani találkozón a Reuters és a Bloomberg forrásai szerint a nagyobb gazdasági régiók képviselői inkább egymásra mutogattak, hogy ki marad le jobban saját reformprogramjától. A zárónyilatkozat vázlata szerint a politikusok egyaránt félnek az amerikai költségvetési szakadéktól, a japán gazdaság állapotától, az európai válságkezeléstől, valamint a kínai lassulástól. Az üzenet tehát az, hogy a fejlett és a fejlődő országoknak a saját házuk táján kell rendbe tenni a dolgokat, a globális gazdaság egyensúlytalanságait azonban továbbra sem próbálják szorosabb kormányzással rendezni.
