Napi grafikonok
Megszakadt az utóbbi három év második brit recessziója, miután az idei harmadik negyedévben meglepően gyors, egyszázalékos GDP-növekedésről számolt be a statisztikai hivatal (ONS). Az elemzők ennél jóval gyengébb, csupán 0,6 százalékos növekedésre számítottak. Éves összevetésben ezzel sikerült az elmúlt három negyedév csökkenését megfordítani, hiszen egy évvel korábban éppen ekkora volt a negyedéves GDP. Az építőipar ugyan közel 11 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest, a másik három fő ágazat − a gazdaság 77 százalékát kitevő szolgáltatások, valamint az ipar és a mezőgazdaság − viszont mind egy százaléknál lendületesebb növekedést mutatott.
A brit gazdaság − nem meglepő módon − főként az olimpia és a paralimpia farvizén került előbbre. Az ONS számításai szerint csak a jegyeladások 0,2 százalékot dobtak a negyedéves növekedésen (a korábban eladott összes jegyet erre a negyedévre könyvelték), és ebben még nincs benne az olimpiára érkező turisták többletköltekezése. Ezenkívül jóval kevesebb volt az ünnepnap, mint a második negyedben − nem mostanra esett a királynő évfordulója −, és az időjárás is kedvezőbb volt, ami szintén javította a kibocsátást. A sok egyszeri tényező miatt nehéz lenne azt állítani, hogy a brit gazdaság önfenntartó növekedési pályára lépett volna. Elemzők szerint nem érdemes dupla vagy tripla recesszióról beszélni, valójában aprók a különbségek: a brit gazdaság már két éve nem tud erőre kapni, és még mindig nem látszik, hogy mi lenne a következő fellendülés motorja.
Az adatot ugyan próbálta a konzervatív-liberális kormány pozitívan fogadni, azt George Osborne pénzügyminiszter is elismerte, hogy továbbra is csalódást keltően gyenge és a sérülékeny a gazdaság. Az utóbbi évek európai megszorítási hulláma élharcosának tartott Osborne szerint a brit export felét befogadó eurózóna lassulása a felelős a trenden aluli teljesítményért. A kritikusok könnyen beleköthetnek abba, hogy még a szenvedő eurzóna is felmutatott némi növekedést, miközben a brit gazdaság szenvedett.
Ugyan a kormány érvelhet azzal, hogy egymillió új munkahely jött létre a magángazdaságban, ám ezek a munkahelyek a korábbiak átlagához képest lényegesen rosszabb fizetést kínálnak. Nagy-Britannia nagy bajban van, hiszen egyik oldalról a brutális hazai megszorítások és a romló globális konjunktúra, a másik oldalról pedig a továbbra is fenntarthatatlan költségvetési pálya fenyegeti. Az eladósodott brit államot ugyan kimenti a Bank of England saját mennyiségi lazítási (QE) programjával, így a kövténypiacon nem jelentkeznek feszültségek − az ország méretéhez képest masszív jegybanki kötvényvásárlás azonban további veszélyeket teremt.
Reuters
