BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Obama visszavette a kezdeményezést

Központi kérdés volt a költségvetési politika Barack Obama elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney második televíziós vitáján, a választás azonban aligha fog ezen eldőlni.

2012. október 18. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az első vitánál lényegesen élénkebb Barack Obamát láthatott a közönség a magyar idő szerint tegnap hajnali második elnökjelölti tévévitában, a legtöbb megfigyelő és a közvélemény-kutatások szerint a hivatalban lévő elnök szoros győzelmet aratott kihívója, Mitt Romney ellenében. A két héttel ezelőtti vitában az elnök enerváltnak tűnt − többen arról beszéltek, hogy úgy viselkedett, mint aki nem is igazán akarná ezt a pozíciót −, most viszont sikerrel letámadta le vetélytársát. Az első vita után szinte teljesen elvesztette előnyét Obama, ám a mostani \"párbaj\" utáni kedvező médiavisszhangnak köszönhetően újra kinyílhat az olló a két jelölt között. Az elnök esélyeinek kedvez, hogy neki a választást eldöntő csatatér államok közül elég Ohiót vagy Floridát, vagy csak a délnyugati államokat megnyernie, Romneynak viszont gyakorlatilag az összes billegő állam elektori voksát be kellene söpörnie a sikerhez.

Az elnökjelöltek főként a gazdaságra koncentráltak. Romney az elnök ideje alatt létrejött kevés munkahelyet rótta fel, megemlítve azt a közgazdászok szerint valós problémát is, hogy a népesség növekedésénél kevesebb új állás jött létre, és a munkanélküliségi ráta csak azért esett 7,8 százalékra, mert rengetegen kiábrándultan felhagytak a munkahelykereséssel. Obama viszont a republikánus jelölt költségvetési terveinek felelőtlenségéről beszélt, megfigyelők szerint jogosan kérve számon a Romney által több év alatt bevezetni ígért ötezermilliárd dolláros adócsökkentés, valamint a védelmi kiadások több ezer milliárd dolláros emelésének fedezetét. A republikánus jelölt ugyan jogosan érvelhet azzal, hogy a kongresszus majdani összetételétől függ a kompromisszum a költségvetési szakadék elkerülésében, de tény, hogy brutális kiadáscsökkentés nélkül ígéretei nem tarthatóak.

A választás szempontjából talán ennél is fontosabb, hogy Obama ki tudta domborítani legelőnyösebb oldalát: hitelesebbnek tűnt ellenfelénél két kulcsfontosságú csoport, a nők és a spanyolajkúak problémáinak − így a fogamzásgátlás költségvetési támogatása, illetve az illegális bevándorlás − kezelése szempontjából. Jobban jött ki Romneynál az amerikaiakat általában kevésbé érdeklő külpolitikai kérdésekben, és a nyugdíj-megtakarításainak befektetésével kapcsolatban sikeresen állította be kihívóját a mindennapi valóságtól távoli, dúsgazdag üzletembernek. A vita zárásában aduászát, Romneynak az amerikaiak 47 százalékát lenéző, zárt ajtók mögött elhangzott beszédét is felemlegette.

Közvélemény-kutatások átlaga a csatatér államokban
Obama Romney Elektorok száma
Florida 49,0 50,5 29
Ohio 50,3 48,5 18
Virginia 49,5 49,7 13
Colorado 49,5 49,5 9
Iowa 50,2 48,8 6
Nevada 50,1 48,7 6
Forrás: New York Times, Five Thirty Eight
Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet