Újra kellene indítani a szabályozási reformot

Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újra lökést kellene adni a globális pénzügyi reformoknak, mert eddig az erőfeszítések ellenére nem sok minden történt − állítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kitekintésének pénzügyi szabályozásról szóló fejezetében −, sőt a lépések sokszor a kívánttal ellentétes hatást értek el. Hiába lett a szakpolitikusok számára egyértelmű, hogy a négy évvel ezelőtt kiteljesedett válságért részben a pénzügyi rendszer túlzottan bonyolult és kevéssé átlátható volta tehető felelőssé, az semmivel sem lett kevésbé komplex azóta.

Valamit tenni kell a bankokkal − szögezi le az IMF jelentése, mondván, a válság után megkezdett reformok nagy része arra a felismerésre épül, hogy a kockázatos tevékenységek költségének nagyobb részét kell a bankrendszerre terhelni. A Basel−III-as tőkekövetelmények és likviditási előírások, a bankok engedélyezett üzleti modelljeinek felülvizsgálata, a bankvezetők díjazásának korlátozása, valamint a bankcsődök levezénylésének hatékonyabbá tétele mind ezt a célt szolgálná, a reformok haladása azonban ellentmondásos. Az, hogy a pénzintézetek megkezdték a felkészülést a szigorúbb tőkekövetelményekre, a banki hitelezés visszaszorulásához, valamint a bankon kívüli tevékenységek felfutásához vezetett. Alapvetően átalakult a befektetési és a kereskedelmi banki fókuszú pénzintézetek közötti erőviszony a Basel−III-as szabályok miatt, és számos fejlett országban nőtt a külföldiek tulajdonrésze a helyi bankrendszerekben, ami növelheti is a kockázatokat. A méretük miatt rendszerszintű kockázatot jelentő bankok problémájára − \"túl nagy ahhoz, hogy elbukjon\" − továbbra sem tudtak érdemi választ találni a globális szabályozási politika alakítói.

Ennél is nagyobb a gond az árnyékbankok szabályozásában. A bázeli Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) által koordinált reformok nagyon korai szakaszban járnak − ismeri el az IMF −, még arról sem körvonalazódott konszenzus, hogy milyen elvek szerint kezdjék meg a szabályozó hatóságok hatókörén kívül hitelallokációval foglalkozó szereplők szabályozását, ha egyáltalán hozzákezdenek ehhez. A hagyományos banki hitelezés visszahúzódása miatt egyre nagyobb teret nyerő szektorban rejlő kockázatok világszerte aggasztják a hatóságokat, már csak azért is, mert éppen az adatok hiánya korlátozza például a pénzpiaci alapok működésének megértését, ami csak növeli a bizonytalanságot.

Ugyanez a fő probléma a tőzsdén kívül kereskedett (otc) értékpapírok értelmezhető keretek közé terelésével. Mivel itt a standardizált kereskedési platformokon kívül zajlik az akció − éppen ezért vonzóak az otc-eszközök egyes befektetőknek −, legfeljebb szubjektív nézőpontokból lehet következtetni a piacok méretére. Ha egy központi klíringházon keresztül futnának ezek a tranzakciók, akkor jobb fogalmunk lenne a piac valódi szerkezetéről és az egy esetleges sokk esetén is jobban funkcionálna. Ezen értékpapírok szabályozott keretek közé szorításával azonban csökkenne a rajtuk elérhető nyereség, ezért − éreztetik egyértelműen az IMF szakértői − a bankszektor továbbra is ellenérdekelt maradhat a reformokkal szemben.