Romney ma elvesztette a választást − szólt a Bloomberg vezércikkének címe, amiben a republikánus elnökjelölt legújabb ki nem kényszerített hibájáról volt szó: egy riporter videofelvételeket hozott nyilvánosságra egy zártkörű beszélgetésről, ahol Romney több kérdésben is a hivatalos álláspontjától eltérő véleményeket hangoztatott kampányának gazdag támogatói előtt. A legnagyobb botrányt az a megjegyzés kavarta, miszerint az amerikai választópolgárok 47 százalékáról Romney eleve lemondana, mivel ők szerinte áldozatnak tartják magukat, nem fizetnek adót, és ezért az Obama-féle jóléti rendszer hívei. Amellett hogy a választópolgárok felének megbélyegzésével sok embert magára haragíthatott a republikánus kihívó, azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a legtöbb adót nem fizető polgár a stabilan republikánus déli államokban él, és ő maga alacsonyabb effektív adórátával vesz részt a közteherviselésben, mint a nála sokszor kisebb vagyonú középosztálybeliek. A beszélgetés más pontjain az olcsó kínai béreket élteti, és azzal viccelődik, hogy milyen jót tenne neki, ha spanyol ajkú származása lenne. Romney később ráduplázott sértő megjegyzéseire, sajtótájékoztatóján megvédte véleményét, és csak azért sajnálkozott, mert nem túl elegánsan fogalmazott. Az újabb hiba már nagyon nehézzé teszi Romney helyzetét az elnökválasztási kampány hajrájában: Nate Silvernek, a New York Times választási szakértőjének modellje szerint a jelöltnek mindössze 25,2 százalék esélye van a győzelemre novemberben − és ebben még nincs is benne az elszólások vélhetően negatív hatása.
