Sokan örülnek annak, hogy a fejlett országok a válság óta kevesebb forró konfliktusban vesznek részt, ám a hadiipari cégek biztosan nem tartoznak ezek közé, hiszen jóval kevesebbet rendelnek tőlük a megszorításokra kényszerülő kormányok. Ezért nem hatott annyira meglepően, hogy az elsősorban az Airbusról ismert páneurópai EADS, valamint a brit hadiipar legnagyobb vállalata, a BAE Systems bejelentették: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az egyesülésről, igaz, a végső döntést még nem hozták meg. Az M&A értéke becslések szerint 38 milliárd euró lenne; az új, összeurópai vállalatot a Financial Times értesülései szerint 60 százalékban az EADS tulajdonolná; a két vállalatot továbbra is külön jegyeznék a tőzsdéken. A polgári repülésben ugyan az EADS már komoly vetélytársává vált a Boeingnek − sőt, az utóbbi időben valamivel le is hagyta a rendelésállomány terén −, ám az Eurofighter Typhoont és atom-tengeralattjárókat is gyártó brit vállalat integrálásával már egyértelműen nagyobb lenne nála, és amerikai konkurenséhez hasonlóan kiegyensúlyozottabbá válna a cég tevékenysége a hadi és a polgári termékek között. A két vállalat a terv szerint sokat spórolna a kiadásokon az adminisztráció csökkentésével és a méretgazdaságosság kihasználásával. Az egyesülés azonban az átlagosnál is bonyolultabb tranzakció, hiszen a két vállalat igazgatótanácsán túl a brit, a német, a francia és az amerikai kormány beleegyezését és a versenyhatóságok hozzájárulását is meg kell szerezni.
