Az áramot ugyan visszaállították az India északi és keleti oldalát teljes egészében sötétségbe borító kimaradás után, az ország infrastruktúrája iránti befektetői bizalom azonban tartós kárt szenvedhet. A világ lakosságának egytizede, több mint 640 millió ember maradt két estére áram nélkül a hálózat összeomlása miatt, és a világ legnagyobb áramszünete nem előjelek nélkül következett be. Az indiai központi villamosenergia-hivatal szerint az elavult hálózat és az áramtolvajlás miatt a megtermelt energia 27 százaléka veszik el, ráadásul körülbelül 300 millió embernek egyáltalán nincs is hozzáférése az áramhoz. Nemcsak a hálózat állapota rossz, hanem a rendelkezésre álló energiatermelő kapacitás is elégtelen, egyes elemzők szerint azért, mert az indiai kormány az utóbbi időben lassította a szénbányák nyitására adott engedélyek kiadását, szén hiányában pedig más energiahordozók felhasználásához költséges beruházásokra lenne szükség.
A borzalmas állapotban lévő infrastruktúra fejlesztésére az indiai kormány a teljes költségvetésének évente 10 százalékát, a következő öt évben mintegy 400 milliárd dollárt költene − közölte Uma Shankar, az indiai villamosenergia-ügyi miniszter. Az indiai áramtermelési kapacitások növelése 1951 óta minden évben elmaradt a kormány terveiben kitűzött céljaitól, és az energiaellátás gondjai már hosszú ideje a munkahelyteremtés fő akadályát jelentik − vélte Kalpana Kochha, a Világbank vezető dél-ázsiai közgazdásza. Piaci elemzők szerint a harmadik negyedéves GDP-növekedésből akár 1,4 százalékpontot is lemorzsolhat a mostani áramszünet, az ennek hatására elhalasztott beruházások pedig ennél is nagyobb károkat okozhatnak.
