Az eurózónában újabb, immár 37 havi mélypontra zuhant a feldolgozóipar teljesítményét követő beszerzésimenedzser-index (PMI): a 44,1 pontos előzetes becsléstől is elmaradva 44,0 pontra esett júliusban a júniusi 45,1 pont után. A PMI-ket összeállító gazdaságkutató, a Markit közgazdásza szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az európai valutablokk ipari termelése egy százalékkal zsugorodik a harmadik negyedéven (a bővülést a visszaeséstől az 50 pontos határ választja el a felmérésben). Az eurózóna magja, Németország és Franciaország ipara egyaránt behúzta a kéziféket, a német PMI 45 pontról zuhant a már brutális visszaesést jelző 43 pontra. A jelek szerint már a német exportvállalatok sem tudják elkerülni a megszorítások és a hitelállomány-leépítések miatt zuhanó külső piacaik visszaesését, mivel elsősorban az új exportrendelések húzták le a mutatót.
Ezzel valamivel mérséklődött a kontinenst az utóbbi másfél évben jellemző kettéosztottság, hiszen a periférián egyes jelek szerint már elérte a padlót a visszaesés: Spanyolországban és Görögországban is javult, bár még mindig meredek zuhanást jelez a mutató. Egyedül az újjászületés jeleit mutató Írország értékelhető pozitív színfoltként, itt ugyanis 53,9 pontra ugrott a feldolgozóipari konjunktúra − igaz, többéves mély recesszió után. Ezzel együtt a tizenegy eurózóna-országból tíz ipari teljesítménye esett a hónapban. Az eurózónán kívül komoly aggályokat okoz a brit gazdaság állapota: a vártnál jóval gyengébb második negyedéves GDP-adat után a feldolgozóipari PMI is elmaradt a legpesszimistább elemzői várakozástól.
A világkereskedelem fő célpontjának számító európai térség gondjai magával rántják az ázsiai exportgazdaságokat is. Kínában a hivatalos PMI − ami elemzők szerint a nagyobb állami vállalatok irányába torzít − minimális mértékben, 50,2-ről 50,1 pontra csökkent, miközben a HSBC és a Markit mutatója ugyan 48,2-ről 49,3 pontra javult, de ezzel még mindig visszaesést jelez. A japán, tajvani és a dél-koreai PMI 2 ponttal, a vietnami pedig 3 ponttal zuhant, így Ázsiában egyedül Indonézia és India iparában van konjunktúra − raádásul utóbbi esetében is romlásnak indult a mutató. A visszaesés egyértelműen a gyenge európai exportrendelések számlájára írható, az ázsiai vállalatok ugyanis csak kis részben tudják belső kereslettel pótolni az így kieső rendeléseket.
