A nulla és 0,25 százalék közötti irányadó kamatláb nem változik, és ez az eddig jelzettnek megfelelően legalább 2014 végéig így is marad − közölte a Federal Reserve a kétnapos kamatdöntő találkozója után. Az amerikai jegybank ezenkívül az eddigiekhez hasonlóan jelezte, hogy kész további monetáris élénkítéshez folyamodni, ha erre szükség lesz − tehát még annyival puhult az álláspontja, mint azt az eleve mérsékelt várakozások sugallták volna, ezek szerint ugyanis a Fed valamilyen formában változtatott volna eddigi megfogalmazásain.
Az elemzők egy része korábban látott némi esélyt arra, hogy a jegybank már most bejelentsen valamilyen konkrét intézkedést, amivel tenne a munkaerőpiac élénkítése érdekében − a piacok reményei szerint ez egy újabb nagyszabású kötvényvásárlási program, a QE3 lenne. A Fed kormányzóit ugyan az amerikai jegybank alapszabálya elvben kényszeríti is a teljes foglalkoztatottság biztosítására, azonban több dolog is az intézkedés ellen szól: a legtöbb Fed-döntéshozó szerint a költségvetési politikával többet lehetne tenni, mint montáris eszközökkel, egy újabb mennyiségi lazítás már annyi lendületet sem adna a reálgazdaságnak, mint az előző, ráadásul az amerikai elnökválasztás előtt néhány hónappal az intézmény politikától való függetlensége is kétségbe vonható lenne. Az újabb pénzpumpa bejelentésének hiányában a részvénypiacok esni kezdtek, a figyelem az ECB mai döntésére irányul.
