Több reform kell ahhoz, hogy a legnagyobb ázsiai gazdaság az évtizedes száguldó növekedés után elkerülje a puha földet érést, igazán durva lassulástól azonban nem kell tartani − állítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tegnap közzétett, Kínáról szóló országjelentésében. A növekedés idén 8 százalék lehet az IMF szerint − ez alig marad el az áprilisban adott 8,25 százalékos becsléstől, és kedvezőbb a kormány 7,5 százalékos várakozásánál. A nemzetközi szervezet szakértői elégedetten nyugtázták, hogy Kína sikeres erőfeszítéseket tett külső egyensúlytalanságainak − tehát hatalmas külkereskedelmi- és folyófizetésimérleg-többleteinek − megszüntetésére. Azt ugyan a jelentés is elismeri, hogy a pekingi vezetés nem teljesen önszántából cserélte le a növekedés motorját a külsőről a belső keresletre, ám a külpiacok visszaesése eddig valóban nem rántotta magával a kínai gazdaságot. A Valutaalap szerint jövőre 4−4,5 százalékos folyó fizetési többlet várható Kínában, ami az eddigieknél jóval mérsékeltebb.
Éppen ezért a jüan az IMF szerint már csak \"mérsékelten\" felülértékelt a dollárral szemben − az árfolyam-befolyásolás felülvizsgálata azonban továbbra is indokolt. Az IMF jüannal kapcsolatos álláspontjának puhulása nagy változás, hiszen tavaly még arról beszéltek − hasonló jüanárfolyam mellett −, hogy a dollárhoz képest \"jelentősen\" alulértékelt a kínai deviza, a választott módszertantól függően 3−23 százalékkal. A kínai gazdaságdiplomácia nagy csatákat folytat a világ többi részével fizetőeszközének manipulációja miatt, elemzők szerint az IMF hangsúlyváltozása ezért fontos hivatkozási alap lehet.
A jüan árfolyamának felülvizsgálata csak egy része annak a csomagnak, amit az IMF a politikai hatalom őszi átadására készülő pekingi gazdasági vezetésnek ajánl. A Valutaalap szakértői szerint a külső egyensúlytalanságok visszaszorításával párhuzamosan belső problémák alakultak ki, főleg a pénzügyi rendszerben. Szükség lenne ezért a banki kamatpolitikák rugalmasabbá tételére, a fölös tőke befektetésére alkalmasabb eszközök kialakítására, valamint a fogyasztás hitelezésének elősegítésére.
